Vármegyés a véres úton

Azonosságtudatom kialakulásának első lépcsője volt az a felismerés, hogy délvidéki gyerek vagyok. A második, hogy magyarnak születtem. A harmadik pedig, hogy Isten teremtménye, ember vagyok. Számomra rendkívül fontosak az olasz, bácskai sváb és horvát gyökereim is. A sógorom ír, nővérem gyermekének álmát a zöld szigeten a kelták leszármazottai őrzik. Az unokahúgaim dán, skót és angolszász férfiakhoz mentek feleségül, az én menyasszonyom pedig moldvai román. Családomat szétszórta a történelem. Közeli rokonaim élnek Délvidéken, távolibbak Erdélyben, Szlovéniában, de még Brazíliában is. Keresztgyermekeim vannak Székelyföldön, a Dél-Alföldön és Baranyában. ízig-vérig Trianon gyermeke vagyok. Akkor születtem, amikor a Szent Korona harminchárom éves száműzetés után hazatért. Életem folyamatos küzdelem, harc, s azt a bizonyos gyógyírt, amely beforraszthatná a Trianon ütötte sebeket, úgy keresem, mint egykor keresték a Szent Grált. Utamat gyilkosságok, harc, veszedelem, száműzetés, hazugságok és legalább négy állam titkosszolgálata tette rögössé. Koszovóban megéreztem a halál leheletét, Délvidéken mellettem robbant a bomba, esetenként a szerbek vertek és előfordult, hogy visszaütöttem. Volt, hogy rágalmaztak, elárultak és megaláztak. De a harc közben egyre több társra, testvérre leltem, s végül egy nemzet romjain új mozgalom született. Ez a könyv erről a hol szellemi, hol fizikai háborúról és erről a születésről szól.

Mutass kevesebbet