Végletek között

Mélységes emberi erőfeszítés a törekvés a jelentés után, függetlenül attól, az eredmény tetszik-e nekem vagy másoknak; tekintet nélkül az esetleges pillanatnyi hozadékra. Könyvem több munkám folytatása. A politika, az emberi természet és a művészet lenyűgöző hármas egysége izgat. De ezúttal személyes-aforisztikus, illetve emlékező-vallomásos írásmóddal sűrűn élek. Hol nyers-, hol félkész anyagként, egységes műre törekedve dolgozom fel (át) főként az Alföldben és az Élet és Irodalomban megjelent írásaimat. Aligha csak tárgyuk, de aligha csak nézőpontom okán, tűnődéseim meglehetősen kényelmetlenek. Végletes konfliktusok és megold(hat)atlan ellentmondások feszítik őket. Az ember olyan lény, akiben semmi sem zár ki semmit. A görög-római mondavilág rendkívüli alakjai közül okkal tűnnek ki a kétalakú lények: a kentaur, akinek emberfeje és nyaka lótestben folytatódik; a szfinx, akinek női fejét egy oroszlán teste viseli; a Minótaurosz, a bikafejű ember. Arról tanúskodnak, hogy az ember átmenet önmaga és valami nem emberi között. Annak jelképei, hogy emberi és állati tulajdonságok egyesülnek benne. Ha az embernek nem sikerül fejével (értelmével) megteremteni az egységet, bizonytalan hibrid születik. Szörnyszülött, torzó, ami megbontja az "egész"-séget. Mindvégig szem előtt tartok két sarkigazságot. Az ésszerűség kigúnyolása, hogy az értelmetlen dolgok gyakran érthetőbbek, mint az értelmesek. Továbbá: ha az emberek a józan észre hallgatnának, nem volna rá szükség.

Mutass kevesebbet