Végzetes szakadás

A szerzőt a világ vezető történészei között tartják számon, a modern és szociológiai megalapozottságú zsidó történetírás megalapítójaként. Magyarországról indult el, de németül, héberül írta munkáit. Csak az utóbbi tíz évben fordult ismét a magyar történelem felé. Előbb egy esszében: Végzetes szakadás (M és J 91/3) majd, miután belátta, hogy tanítványai nem írják meg, monográfiában fordult szülőföldje zsidósága történelméhez. Katz egész pályáját egy probléma kutatásának szentelte: a zsidóság hogyan lépett ki az ókorból, s hogyan katapultált a modernitásba, s vált annak hajtómotorjává. Az emancipáció és a felvilágosodás korát főképpen Nyugat-Európa történelmében vizsgálta. A végzetes szakadás a magyar emancipáció és asszimilácó problémáit vizsgálja a XVIII. század végétől, de fő hangsúlyaiban a XIX. század derekától. Erről a kérdéskomplexumról sokan írtak. Azonban soha nem született munka az ortodoxiáról, illetve arról a sorsdöntő mozzanatról, amikor az egységes hagyományú zsidóságról leszakadt a reform-, vagy neológ zsidóság, s így kialakult a neológ-ortodox különbözőség. A korszakról, a kérdéskörről azért nem született eddig modern feldolgozás, mert a forrásokat héberül vagy jiddisül írták. A kontextusok megértése a hagyományok alapvető és mély ismereteit feltételezi. Ilyen kutató, történész több évtizede nem él Magyarországon. Viszont aki a nagyvilágban erre képes, nem ismeri a magyar történelmet, s nem képes olvasni a magyar forrásokat. Jakov Katz - élete kilencvenedik évében kezdett munkájába - egy olyan hiányzó láncszemet írt meg a magyar és zsidó történelemből, amelyre utoljára csak ő volt képes. A könyv - erre utal a címe - azt a világon is egyedül álló jelenséget járja körül, amely során a magyar zsidóság három intézményrendszerre: kultúrára szakadt szét. Ennek a kevés figyelemmel kísért mozzanatnak jelentős befolyása lett később a magyar zsidóság jellegére, társadalmi beágyazottságára, tragikus történelmére.

Mutass kevesebbet