Versek a labirintusból (dedikált)

A rejtőzködő Istenhez testem és lelkem legnagyobb erőfeszítésével, a mindennél erősebb vágy, a mindennél fájdalmasabb keresés, a remény és a reménytelenség együtt-létezésének gyötrelmével kell - alighanem életem utolsó pillanatáig - közelednem. Nem hihetem, hogy szavaimra válaszoljon: sorsomul nem a párbeszédet, hanem megszólításának kényszerét rendelte. Közelebb van bárminél, amit a földön megérinthetek, távolabb mindannál, ami örökre elviselhetetlenül hiányzik. Csak a szerelem önkívületével kísérelhetem meg, hogy Hozzá forduljak - e versek tehát olyan Istenhez szóló szerelmes szonettek melyeknek szavaira földi szerelmeimnek szenvedései tanítottak. Égnek és földnek, a szerelemnek és a szenvedésnek e kettős egysége néhányszor Pécs levegőjében is megérintett. Beney Zsuzsa költő, író, esszéíró 1930-ban született Budapesten. 1948 és 1954 között a Budapesti Orvostudományi Egyetem hallgatója volt, laboratóriumi és tüdőgyógyász szakorvos. - Művei: Tűzföld (versek, 1972), Cérnahangra (gyermekversek, 1972), Ikertanulmányok (tanulmányok a huszadik századi magyar irodalom köréből, 1973), Rontás (regény, 1974), Nyitva van az aranykapu (verselemzések gyermekeknek, 1979), A második szó (versek, 1981), Gyász (versek, 1987), Napló, előtte és utána (regény, 1987), József Attila-tanulmányok (1989), Tűzföldi táj (válogatott és új versek, 1990.)

Mutass kevesebbet