
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
Kiadói borító kissé foltos.
Állapot fotók

113
hűségpont
Hogy működik az alku?
A rejtőzködő Istenhez testem és lelkem legnagyobb erőfeszítésével, a mindennél erősebb vágy, a mindennél fájdalmasabb keresés, a remény és a reménytelenség együtt-létezésének gyötrelmével kell - alighanem életem utolsó pillanatáig - közelednem. Nem hihetem, hogy szavaimra válaszoljon: sorsomul nem a párbeszédet, hanem megszólításának kényszerét rendelte. Közelebb van bárminél, amit a földön megérinthetek, távolabb mindannál, ami örökre elviselhetetlenül hiányzik. Csak a szerelem önkívületével kísérelhetem meg, hogy Hozzá forduljak - e versek tehát olyan Istenhez szóló szerelmes szonettek melyeknek szavaira földi szerelmeimnek szenvedései tanítottak. Égnek és földnek, a szerelemnek és a szenvedésnek e kettős egysége néhányszor Pécs levegőjében is megérintett. Beney Zsuzsa költő, író, esszéíró 1930-ban született Budapesten. 1948 és 1954 között a Budapesti Orvostudományi Egyetem hallgatója volt, laboratóriumi és tüdőgyógyász szakorvos. - Művei: Tűzföld (versek, 1972), Cérnahangra (gyermekversek, 1972), Ikertanulmányok (tanulmányok a huszadik századi magyar irodalom köréből, 1973), Rontás (regény, 1974), Nyitva van az aranykapu (verselemzések gyermekeknek, 1979), A második szó (versek, 1981), Gyász (versek, 1987), Napló, előtte és utána (regény, 1987), József Attila-tanulmányok (1989), Tűzföldi táj (válogatott és új versek, 1990.)
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9637272437 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Pannónia könyvek |
| Kiadó: | Baranya Megyei Könyvtár |
| Kiadás éve: | 1992 |
| Kiadás helye: | Pécs |
| Nyomda: | Békés Megyei Könyvtár Házinyomdája |
| Illusztrátorok: | Gyarmathy Tihamér |
| Borítótervezők: | Tüskés Tibor |
| Kötés típusa: | ragasztott papír, kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 65 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.10 kg |
| Kategória: | Versek, Versantológiák, Eposzok / Dedikált, Aláírt Könyvek |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről