Viaszöntő népszokás Máriapócson

A fogadalmi tárgyak vizsgálatára a magyar néprajz kevés figyelmet fordított. Több mint hetven évvel ezelőtt Bátky Zsigmond már ráirányította a figyelmet, de a kutatás terén hosszú időn át lényeges eredmény nem született. Bátky elsősorban a fogadalmi állatszobrocskák kapcsán a külföldi szakirodalom alapján körvonalazza azok lényegét, jelentőségét a népéletben. Utal arra, hogy alpesi területeken a fogadalmi tárgyak "leginkább állatalakok (ökör, juh, ló, kecske, sertés, méh), amelyek a Szt. Lénárd kápolnákban mint fogadalmi ajándékok őriztetnek. Ilyen figurákat manapság csaknem kizárólag fehér vagy vörös viaszból készítenek. A legkülönbözőbb testrészeket utánozzák így viaszból, hálából a kigyógyult bajokért, az illető szentnek ajánlva. Különösen számosak ezen fogadalmi ajándékok a Szűz Mária tiszteletére szentelt templomokban és kápolnákban." Az offerekről, mint áldozati szobrocskákról Bellosics Bálint 1908-ban publikált kisebb közleményt, amelyben az addigi különböző vonatkozó adatokat foglalta össze. Arra a következtetésre jutott, hogy kezdetben Magyarországon csak ott volt ismeretes az offer, ahol német telepesek élnek; következtetésképpen a fogadalmi szobrocskák felajánlása német eredetű a magyar nyelvterületen. A század eleji adatok az offereket elsősorban Baranya, Bács, Vas, Zala és Somogy megyéből jelzik, de ismeretes volt a temesi, a torontáli németség körében is. A Tisza menti magyarságnál ismeretlennek tekintették, bár Kovács János Szeged és népe című könyvében említi, hogy Szegeden szokásban avn valamilyen cél elérése érdekében különböző viaszbábuknak a templom oltárára való helyezése. Úgyszintén már a század elejéről ismeretesek olyan adatok, amelyek nyomán az offerek elterjedési köre az ország keleti területére is kiterjeszthető. Idevonatkozóan bennünket elsősorban a Máriapóccsal kapcsolatos hagyomány érdekel. Benkóczy Emil az állatbetegségek gyógyítása kapcsán éppen a máriapócsi búcsújárás offerezését említi. A máriapócsi búcsújáró helyen az offereket a mézesbábusok árulták. Viaszból tehén, ló, borjú, csikó stb. figurákat készítettek. Ha valakinek beteg a tehene, lova, csikója stb. annak megfelelő állatfigurát vett a mézesbábusoktól, s egyházi embernek, az ún. "barátnak" adta át, hogy imádkozzon a beteg állatért. A néphit szerint a beteg állat meggyógyul.

Mutass kevesebbet