Víg játékok

„Mulattattam, ​de nem mulattam…” – ezekkel a szavakkal száll sírba a komédiás a Tragédia londoni színében. Visszagondolva színpadi szerzői tevékenységemre, melynek során húsznál több prózai darabot és két daljátékot írtam, elmondhatom, hogy mulattattam, de magam is mulattam. Amilyen komor hangulatban írtam prózai munkáimat (többek között a humoreszkek százait), annyira szórakoztatott a vígjátékírás sakkozásra emlékeztető mestersége. Vígjátékaimat tulajdonképpen a magam mulatságára írtam, tárgyukat előzőleg senkivel sem beszéltem meg, dramaturggal nem tárgyaltam, szerződést színigazgatóval még az előleg reményében sem kötöttem. Ha eszembe jutott valamilyen vígjátéki ötlet, majdnem minden esetben egy-egy közéleti jelenség hatására, két-három hónapig forgattam a fejemben anélkül, hogy egyetlen sort is írtam volna; amikor végül az ötlet kerek cselekménnyé cseperedett, két hét alatt elkészültem a körülbelül nyolcvan-kilencven oldalnyi dialógussal, többnyire az írók szigligeti alkotóházában. Ne vegye dicsekvésnek e sorok olvasója, ha ünnepélyesen kijelentem, hogy kétszeri József Attila-díjam ellenére a drámaíráshoz mélyebb értelemben véve nem értek, elméleti kérdései sohasem érdekeltek, az Írószövetség ilyen tárgyú ankétjaira soha el nem mentem, magyarán szólva hályogkovács voltam (és maradtam) a javából. Ennek ellenére is sikeres színpadi szerzőnek vallhatom magamat, mert mindössze kétszer buktam meg csúfosan, többi darabom megközelítette vagy elérte a száz előadást, kettő közülük túlhaladta a kétszázat is. Ha a sikert említem, mindenekelőtt a közönségsikerre gondolok, amit a kritikusok többnyire vállveregető elismerésénél mindig is többre tartottam. Egy színdarab ugyanis azért íratik és adatik elő, hogy a közönség megtöltse a színház nézőterét; legyen a színpadi mű bármennyire is remek, ha a közönség elkerüli, nem más, mint egy olyan pompás orvosság, amit a páciens nem hajlandó bevenni. Egy színházi előadás létjogosultságának a siker, kevésbé kompromittált szóval a hatás az alapja. A siker, ha nem tisztességtelen eszközök eredménye, a színház éltető eleme. Tisztességtelen eszköz kétféle van: eszmei és ízlésbeli. Legjobb lelkiismeretem szerint egyikre sem vetemedtem. Kérem védencem felmentését.

Mutass kevesebbet