Vihar a lombikban

… ​hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek: „- Jó reggelt főnök! Máris ugrom, főnök! – Végig a föllocsolt betonon, meg a bádoglépcsőkön, meg a kőkockákon, a vécén eloltani a villanyt a nőknek, és már másznak is ki szép sorjában, a mérleg alatt megint egy vadonatúj lopott zsák, az irodában már kilenc van belőle, a raktárban nem akarják átvenni, azt mondják, így is több a készlet, hát ezt az isten sem érti… otthon, azonnal szerelőruhába… apámuramnak is pont ma kellett a padlást csinálni, a zacskóján csúszott le a létráról, és lent még szétrúgta a petróleumlámpát is… meg egy méter sem lesz a vésésből, az emeletre éppen csak benézni, nem lenne utolsó dolog Bohukát vinni majd föl a lépcsőn Inka helyett… – Jó reggelt, főnök! – aztán végig a kőkockán meg a bádoglépcsőn meg a föllocsolt betonon, és már megint szombat van, és semmi sincs készen..” és aztán újra hétfő, kedd, szerda, stb., peregnek a napok, szürkén, egyhangúan a megfigyelésre lombikba helyezett hősök életében, míg ki nem tör köztük egy kis privátvihar, hogy aztán újra minden elcsituljon, s kezdődjön előröl minden, mi pedig azzal tegyük le pontos, apró részletekre is kiterjedő és roppant szellemesen sűrített „jelentést”, hogy most már mindent tudunk a közöttünk élő sivár lelkű és életű „rovarokról”. Eredeti cím: Soukr

Mutass kevesebbet