Ifj. Johann Strauss

Amikor 1899. június 3-án ifjabb Johann Strauss meghalt Bécsben, az egész város gyászba borult. Az emberek úgy érezték, nem pusztán kedvenc muzsikusukat, hanem mindenekelőtt imádott bálványukat vesztették el. Az idolt, a vitathatatlan világsztárt, aki amellett, hogy a rangot jelentő koncert-pódiumra emelte a vendéglők és kiskocsmák oly népszerű szalontáncát, a keringőt, majd remekművek sorozatával gazdagította a bécsi operett repertoárját, lényegében – elválva az úgynevezett komolyzene világától – megteremtette az önállósult, minőségi szórakoztató- és könnyűzenei „ipart”. Az idevezető utat édesapja, idősebb Johann Strauss nyitotta meg, aki a XIX. század első felében, a biedermeier stílus virágkorában nagy zenei tehetséggel szolgálta ki Bécs rohamosan gazdagodó polgárságának ízlését. A könyvkötőtanoncságot hegedűjére felcserélő, amolyan vándorzenész jó érzékkel lelt rá a keringőre, a szórakoztatás Bécsben oly divatos műfajára. A keringő akkoriban a vendéglők és a sörkimérések világához tartozott, míg az arisztokrata szalonokban és a nemesség palotáiban még menüettet táncoltak. Strauss azután, hogy megismerkedett Josef Lannerrel, a korszak jelentős, a bécsi keringőnek szintén nagy lendületet adó zeneszerzőjével, hamarosan belépett annak – rövidesen zenekarrá bővülő – együttesébe. A két zenész együtt lehetett tanúja, amint a középosztály – jórészt a kereskedelem és az ipar gyors fejlődésének köszönhetően – kiterjedt gazdasági hatalommal bíró, befolyásos polgársággá alakult át. E társadalmi réteg pazaron díszített, rendkívül kifinomult ízléssel berendezett báltermeket épített a táncestélyek és összejöveteleik számára, amelyeken a fellépő muzsikusok szerzeményeik után jogdíjat, előadásukért pedig tisztes honoráriumot kaptak. Véget ért a „kalapozások” korszaka – a zeneszolgáltató muzsikusok a társasági élet megbecsült tagjaivá váltak.

Mutass kevesebbet