Vinczellér Imre

A Kalocsán, 1993. nov. 28 - dec. 31. között rendezett kiállítás katalógusa. Részlet a katalógusból: "E katalógus gyűjteményes anyagot kíván bemutatni, mely keresztmetszet tartalmi-formai törekvéseimről, megvalósult vagy megvalósulni látszó álmaimról, vágyaimról. Sajátos indíttatás után, sorsszerű utam első szakaszán járva (éppen 40 évesen) próbálok összhangot teremteni eszmei elképzeléseim és konkrét festészetem között. Életterem két legfontosabb pólusa az őseim házát magába foglaló kisváros, Kalocsa, valamint tanulmányaim és szakmai életem legfőbb szintere, Budapest. E két várost nemcsak a Duna természeti ereje hozza kapcsolatba egymással, de szerepét, üzenetét életemben egybemosta az idő. Utazásaim után mindig ide térek vissza: a kalocsai műterem vagy egyes műemlékként jelölt fővárosi épületek ódon falai közé, amelyek famíliám kezenyomát őrzik. A nagymesterek: Giotto, Rembrandt, Turner munkáin tanulva kezdetben Paál László fojtott magányában ismertem önmagarmra. Majd vonzott Gulácsy és Kondor festészete, később Henrri Matisse. Első szakmai indíttatást nagybátyámtól, Kasselik László festő- és szobrászművésztől kaptam. A realitás és irrerálitás szintézését Proust és Márai írásai tették érvényessé számomra. A Tóth Menyhérttel való hosszabb barátság felszínre hozott sok őszenei ritmust, megismerve benne az eredeti gondolkodás hamisítatlan világát. De a legtöbbet Borsos Miklósnak köszönhetek, akitől megtanultam a munkaszeretetet és szakmai alázatot, mely nem helyettesíthető felelőtlen, céltalan nyegleséggel. Ő volt a közvetett mester, aki elsősorban önképzésre, tanulmányutakra biztatott, és bízott a festészetemben. 1980-ban kaptam diplomát a Képzőművészeti Főiskolán, ahol Patay László tanította a Barcsay-féle anatómiát. Diplomamunkáimról igen jó kritikát kaptam az államvizsgáztató bizottságtól, bár a kötelező stúdiumok mellett szakmai segítséget senkitől sem kaptam. A hitet családom művészeti hagyományainak köszönhetem, a kontinuitás felelősségét vállalva kutatom és dolgozom fel azokat a dokumentumokat, melyek a művészettörténet és kultúrhistória szerves részei. Képzeletem a történelmi idők, többek között a '20-as évek hangulatát is körbejárta. Egy, a XII. századig visszanyúló magán temetőre bukkantam, évszázados házakban hallgattam "deklasszált elemek" európai műveltségű gondolatait; kihaló gesztusokat, eszméket, azok szinte panoptikumszerű gyűjteményét (1960-1970-es években!) Az elfelejtett, de érvényes szokások és értékrendek XX. századi ritmussal egészültek ki. Több kortárs képzőművész sírkövek motívumaiból építi fel festészetét, nálam korokat idéző arcok, mozdulatok tárgyak, akár történetek válnak élő temetővé, amellyel a világ összangját keresem. Mindig a dolgok lényegét és a valóság kérdéseit kerestem - túl a tényeken. Ezért kapcsolódik össze bennem a múlt tapasztalatainak "válogatott" gyűjteménye és a jelen adta kérdések."

Mutass kevesebbet