
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Közepes
Központi raktár
Tábla és gerinc kopottas, fakult.
Állapot fotók

44
hűségpont
Hogy működik az alku?
Sárközi György. Viola. Budapest, [s.a.]. Athenaeum Kiadás (Ny.). 223 p. Egészvászon. / Részlet a könyvből: A hálószoba falát szennyes-rózsaszín tapéta borította, melybe húsvörös virágok voltak recésen belenyomva. Fönn, ahol a tapéta véget ért, bordó sáv futott körül, azonfelül pedig a fal és a mennyezet fehér, illetve - mivel évek óta nem festették át - sárgásszürke volt. Nagy, sötétvörös csempékből épített kályha terpeszkedett az egyik sarokban, kéménye köré fekete udvart lehellt a füst. A kályha mellett kis tapétaajtó nyílt a fürdőszobába, amely sötét volt és szűk. Egy barnára festett ajtó, melyen, mint a lakás minden ajtaján, a mázolok annakidején fésüvel a fa erezetét utánozták, az ebédlőbe nyílt. Az ajtóval szemben két ágy állott egymás mellett, közös, bordóvörös takaróval befedve. Az ágyak barna fáján ágas-bogas faragások voltak láthatók, melyek között hamar leülepedett a por - éppen ezért a faragásokat, valamint az ágyak fejét-lábát díszítő, esztergályozott golyóbisokat vastag pemzli-vel kellett takarítgatni. A golyók közül némelyik régebben lejárt: a gyerekek kicsiny korukban néha-néha leemelték a lejáró fagolyót s gurigáztak vele, amíg a mama meg nem lepte őket s maszatos kis kezükre nem vert...
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Athenaeum Kiadás |
|---|---|
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kiadás sorszáma: | 2. |
| Nyomda: | Athenaeum Nyomda |
| Kötés típusa: | egészvászon |
| Terjedelem: | 223 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 19.00 cm |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Antik Könyvek / Xx. Század |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről