Viselkedjünk!

Hallgasson ​rám, ha megvette is a könyvet – ne olvassa el! Most rögtön csukja össze, rakja el és soha többé elő ne vegye! Csakis így kímélheti meg magát az elolvasással járó bosszúságtól. A könyv címe – VISELKEDJÜNK – ugyanis megtévesztő; mai ízű illemtant ígér. Márpedig a hagyományos vagy újabb keletű illemszabályok, a társasági finom modor kötelmei csak imitt-amott, búvópatakként – mondhatni illendőségből – vannak jelen a könyv tartalmában. Ami miatt megbánhatja, hogy a könyvet megvette, és el is olvasta, az maga a tömény idegborzolás, egy kupacba gyűjtött, rémes fonákság, pontosabban: a ma szokásos össznépi viselkedés. A Viselkedjünkben az elszánt olvasó szembenézhet mindazokkal a merényletekkel, erőszakosságokkal, hányavetiségekkel, önzéssel, ingerültséggel, zabolázatlansággal, nagyszájúskodással, undorkeltéssel, amellyel ébredéstől elalvásig, nap nap után, kölcsönösen kikezdjük egymás idegeit. Ugye jobb, ha el sem olvassa, mert csak felidegesíti magát vele? Nekem elhiheti, mert a könyvet én írtam, és munka közben az én idegeim is felborzolódtak, ahogy számba vettem viselt dolgainkat. Ha e lebeszéléssel dacolva mégis nekiáll az olvasásnak, magára vessen. Mindenesetre próbálja úgy elhárítani indulatokat keltő felelevenedő élményeit, mintha nem Ön lett volna az, aki átélte az esetleges kölcsönös „lemarházást” vagy hasonlót. Nem Önről szól a mese, hanem másokról. Mert Ön soha nem taszít oldalba senkit, sőt maga elé tessékeli a tolakodót. A liftben nemhogy füstöt nem fúj a nemdohányzó lakótárs képébe, ellenkezőleg – bocsánatot kér, hogy lélegezetet vesz. Soha nem emeli fel a hangját vak indulatból, hogy dühét az első „szájaügyébe” kerülőre töltse. Ellenkezőleg. Mentegetődzik, hogy feszült idegállapotban van. Soha nem hülyéz le senkit, tiszteli mások szokásait, még ha azokkal nem is azonosítja magát. Egyszóval úgy viselkedik, ahogy azt magamagával szemben másoktól is elvárja, tudva, hogy az „amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten” el nem évülő igazság. Van bennem félsz, hogy amit ebben a kötetben írok, falrahányt borsó lészen a hatását illetően. Ugyanakkor remény is pislákol bennem, hátha „megtapad a füle-falon egy-két borsószemnyi igazság”, aminek következtében néhányan figyelni kezdik – dehogy is magukat – a többieket. A T. olvasó jóindulatát kérve, tisztelettel: Nyerges Ágnes

Mutass kevesebbet