Visszaemlékezések

A memoárok többnyire sokkal inkább arról szólnak, hogy a visszaemlékezők milyennek akarják láttatni magukat, mint arról, hogy mit cselekedtek és milyenek voltak. Bibó István visszaemlékezései azonban egyáltalán nem ilyenek. Sokkal inkább ironikusak, önkritikusak, empatikusak és tárgyilagosságra törekvők. Valójában Bibó István nem írt visszaemlékezéseket. Arra sem ideje, sem módja nem volt. Ebben a kötetben mégis Visszaemlékezéseit olvashatjuk. 1976 októberében ugyanis lehetősége nyílt arra, hogy TV-interjú formájában visszaemlékezzen pályatársára és barátjára, Erdei Ferencre. A számára szokatlan helyzetben igen kiérlelt formában és tárgyilagosan emlékezett először Erdeire, majd saját életpályájára. Az így elkezdett visszaemlékezéseket - amelyeket befolyásolt a kérdező Huszár Tibor óvatos, a korabeli ideológiai elvárásokat elfogadtatni próbáló szerepe, Bibó István politikai kirekesztettsége, az alkalom súlya, az általa addig nem gyakorolt műfaj, valamint az, hogy írásaihoz hasonlóan most is mondanivalójának folyamatos csiszolására, végső formába öntésére törekedett - folytatta 1976 decembere és februárja között. Letartóztatását, a börtönéveket, a Kádár-korszak idejére vonatkozó emlékezéseit s az ebből kinövő politikai gondolatmenetet 1978 márciusa után Hanák Gábornak mondta magnóra. 1978-ban Borbándi Gyulának a népi mozgalomról írt és 1976-ban Mainzban németül megjelent könyvéhez (Der ungarische Populismus) egész tanulmánynak beillő levélben fűzött megjegyzéseket, amelyekben felbukkannak a visszaemlékezés elemei. Ezért az interjú-sorozat és a magnóra mondott szövegek mellett a Borbándi Gyulához írt levelet is visszaemlékezésnek, mindezeket együtt pedig Bibó István meg nem írt memoárjának tekinthetjük. Hanák Gábornak a film- és magnófelvételekhez fűzött emlékei, háttérmagyarázatai, valamint a kötethez mellékelt DVD az előbb említetteket jól egészítik ki.

Mutass kevesebbet