Visszanéző (dedikált)

Halandó ember lévén az író is, földi vándorútjának végén megválik életművétől is, amelyet törvény szerint az Idő vesz kézhez; az utókor, a legfőbb Ítész, az igazságban tántoríthatatlan bíró. Akkor hát ér-e valamit kortársak emlékezése halott nagyjainkra? Érdemes-e kritikusként és tanúként azokról szólni, akikből immár kőemberek, bronzemberek lettek, szellemi arculatukat pedig szuverén módon az Idő formálja? Kultúrhistória tény, hogy nem csupán az anyag, hanem a szellem megmaradásának elve is bizonyítható. Fontos tehát a kortársi emlékezés, amely átmenetileg homályba merülő arcokra világít. Fontos a személyes ismeretség közvetlenségével szólni Kós Károlyról, Bánffy Miklósról és szellemtársainkról. Életművük sorsának alakulását a könyörtelen Időben azt erdélyi sorsot viselő utónemzedék írástudói is meghatározhatják. Fontos, hogy a drámai csöndben, amely alkotójuk halála után jelentős életműveket is elborít időlegesen: újból és újból megszólaljon a kortárs; hogy az árván maradt szellemgyermekek önállóságukban megerősödjenek. A legfőbb ítésznek nevezett utókorral szembeszállni nem lehet. Segíteni viszont az eligazodásban: az írástudók mindenkori kötelezettsége. Nagy Pál könyve: halhatatlan erdélyi arcok, pályák, pillanatok kaleidoszkópja. Címe: szerint: Visszanéző, de múltittas nosztalgiát hiába keresnénk benne. Kortársi emlékezéseit a jelennek és jövőnek szánta.

Mutass kevesebbet