Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Vonatok balladája Magyar költők versei a vasútról

Vonatok balladája - Bényei József - Régikönyvek
Vonatok balladája - Régikönyvek Vonatok balladája - Régikönyvek Vonatok balladája - Régikönyvek Vonatok balladája - Régikönyvek
(0 vélemény)

Öröm és meglepetés kézbe venni ezt a verseskötetet. Mindenekelőtt meglepetés. Azt tudtuk, hogy a vasúti közlekedés indulása óta témája volt politikusoknak, közgazdászoknak, még egyházi személyeknek is. Tudtuk, hogy az egyetemes költészet nagyjai közül többen, pl. Walt Whitman, Carl Sandburg, Charles Baudelaire verseket szenteltek a gőzvontatta gépnek már a múlt században. Tudtuk, hogy újságcikkek sokasága foglalkozott a magyar vasúttal is. Az a gazdagság és bőség azonban, amely ebből az antológiából, a benne közölt versekből és bibliográfiából kiderül, s amit a szerkesztő ehhez még sejtetni enged, igazi meglepetés. Örömteli meglepetés. Mert igaz, hogy a költők látták és látják a vasút árnyoldalait is, a zsúfoltságot, a sínhez kötöttséget, általában és egészében azonban mind gondolatilag, mind érzelmileg felismerik a lényeget: a távolságok legyőzésének, a tér uralásának egyik fontos, jelentőségéből máig mit sem vesztett eszköze a vasút. Mindegy, hogy konkrétan a vonat, a mozdony vagy a vasutasok arcát jelenítik meg a versek, vagy általában a távolságokkal, az utazás egyetemes élményével foglalkoznak, kiderül, hogy a költők értik, érzik a vasút jelentőségét. S a költők szava sokat jelentett és jelent ma is. Örömünket csak gazdagítja, hogy a gyűjtemény a magyar vasút megszületésének 150. évfordulójára jelenik meg. Ez a jubileum számvetésre késztet mindannyiunkat, akik ma a vasút gondjait bármilyen szinten váltunkon viseljük, és ehhez a számvetéshez fontos hozzájárulás a költői vallomások sora. Bizakodunk abban, hogy a Petőfi Sándor által igényelt "száz vasutat, ezeret" üzemeltető Magyar Államvasutak Rt. méltó folytatója is, nemcsak őrzője a magyar vasutashagyományoknak.

Borító tervezők:
László Ákos
Kiadó:
Magyar Államvasutak Rt.
Kiadás éve:
1996
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Mozgáskorlátozottak Piremon Kisvállalata nyomdaüzeme
ISBN:
9637085327
Kötés típusa:
ragasztott papír
Terjedelem:
169
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 17.00cm, Magasság: 23.00cm
Kategória:
KÖSZÖNTŐ I
MINDIG AZ ÁLLOMÁSOK 1
Fodor András: Pályaudvarok 3
Péntek Imre: Éjféli pályaudvar 4
Garai Gábor: Tél a pályaudvaron 5
Magyari Lajos: Állomás 6
Demény Ottó: Hajnali pályaudvar 7
Bodor Aladár: A Keleti pályaudvar 8
Benyó Judit: A Nyugati pályaudvaron 10
Tóth Eszter: Nyugati pályaudvar 10
Nemes Nagy Ágnes: Egy pályaudvar átalakítása 12
Jankovich Ferenc: Falusi esemény 14
Juhász Gyula: Régi falusi állomáson 15
Kosztolányi Dezső: Kis állomáson 16
Tompa László: Kis állomáson 16
Falu Tamás: Ó, feltételes megállóhelyek! 18
Weöres Sándor: Vidéki állomás 18
Fehér Ferenc: Elátkozott állomás 19
Bartis Ferenc: Elégia 20
Simon István: A messzi állomás 21
Oravecz Imre: A chikagoi magasvasut ... 22
Határ Győző: Távoli pályákon 24
Végh György: A néma állomás 25
Reményik Sándor: Végállomás 26
Lukács Sándor: Az utolsó állomás 27
Fodor András: Állomás, ősszel 28
Dsida Jenő: Nagycsütörtök 29
Nemes Nagy Ágnes: Amerikai állomás... 30
ÉLŐ SZEMAFOR 31
Áprily Lajos: A vasúti őr dalol 33
Bódás János: Elakadt a vonat 34
Dutka Ákos: A sinek őre 35
Illyés Gyula: Vasúti söntés balladával 36
Váci Mihály: Pályaőrök 38
Oláh Gábor: A vasutas 40
Bartis Ferenc: Egy régvolt vasútállomáson 42
Haraszthy Lajos: A vonatvezető 43
Lászlóffy Csaba: A mozdonyvezető álma 44
Perneky Mihály: Mozdony dala 45
Szemtér Ferenc: Mozdonyvezető 47
Verbőczy Antal: Nézőpont 48


Pál József: Mozdonyfütő 48
Tornai József: A mozdonymosó 49
Antal Attila: Dal egy kalauzról 50
Veress Miklós: Mosoly 50
Zs. Nagy Lajos: Vonaton 51
Iszlai Zoltán: Vaspályán 1. Az ellenőrzés 52
Cs. Nagy István: Sínhegesztő 53
Simon István: Épülő vasút 54
AZ EMBER ZSOLDOSA 55
Petőfi Sándor: Vas - uton 57
Czuczor Gergely: Két vaspálya 58
Vajda János: Vasúton 59
Kozma Andor: Vasúton 60
Vargha Gyula: Gyorsvonat 61
Pásztor Árpád: Vonat a mezőn 62
Reichard Piroska: Vonat a tavaszéjben 63
Ady Endre: A téli Magyarország 64
Falu Tamás: Állomáson 65
Reményik Sándor: Gyorsvonati mozdony 66
Sík Sándor: Rohanjunk 67
Szabó Lőrinc: Tücsökzene 22. A vasút felé 68
- : 23. A Nagyhídon 68
- : 24. Mozdonyon 69
- : 25. Apám a gépen 70
- : 196. Délutáni gyors 70
- : 197. Utazni! 71
Mária Béla: Vonat 72
Csoóri Sándor: Éjjeli utazás 72
Demény Ottó: Vonat 73
Devecseri Gábor: Vonaton 74
Hervay Gizella: A tehervonat 75
Ladányi Mihály: Sínek 76
Niklai Ádám: Vers egy örház mellett 77
Nyerges András: Utazunk 78
Palocsay Zsigmond: Vonat 79
Simon Lajos: Mozdony- vers 80
Szabó Lőrinc: Bérletjegy a MÁV vonalaira 81
Szemtér Ferenc: Dieselek 83
Tandori Dezső: 1976711/d Vonatok 84
Tóth Elemér: Mozdonylogika 85
Herceg János: Egy eltűnő világ 86
Csoóri Sándor: Vonaton 87
SZÁZEZER FÉRFI BÓBISKOL 89
Szilágyi Domokos: Vonaton 91
Csuka Zoltán: Versenyző vonatok 93
Ágh István: Zsúfolt vonatok 94
Gyurcsó István: Vonatkísérő 95
Dsida Jenő: Vonaton éjjel 96


Magyari Lajos: Vándorlás 97
Sipos Gyula. Vonaton 99
Szepesi Attila: Arcok, vállak, szemek 100
Tornai József: Éjszakások a vonaton 101
Zeik Zoltán: Este egy munkásvonaton 102
Boda István: Fapados 104
Demény Ottó: Integetők 105
Eörsi István: Fáradtság a vonaton 106
Hatvani Dániel: Munkásvonat 107
Kartal Zsuzsa: Vonaton 108
Sárközi György: Az utitársak 110
Illyés Gyula: Szekszárd felé 111
Baka István: Ady Endre vonatán 115
RÖPÜLNI HAT HATÁRON 117
Szemere Miklós: Vasutak 119
Babits Mihály: A pályaudvaron 119
Bodor Aladár: A piros mozdony 120
Juhász Gyula: Őrház 121
Forbáth Imre: Vonatok balladája 122
Váci Mihály: Gyermekkoromból jönnek mindig 123
Dalos György: Vonatablak 125
Fényi István: Új pályaudvar 126
Fodor József: Tehervonatok 127
Hervay Gizella: Vonatok 129
Illyés Gyula: Gyorsvonat az alagútból 130
Csuka Zoltán: Kérdőjelek 131
Bábi Tibor: Balt- Orient expressz 132
Gyurkovics Tibor: Vonat 134
Kántor Péter: Utazás 135
Sík Sándor: Régimódi vers az isaszegi országútról 137
Farkas Árpád: Vonatok 138
Bihari Sándor: Naplócska 139
Lászlót/ y Aladár: Vonatok 140
Szemlér Ferenc: Vonatok indulása 141
Vozári Dezső: Fohász a gyorsvonaton 142
Zelk Zoltán: Ki vár az állomáson? 142
Kemény Simon: Tehervonat 143
Villányi László: Vonat 144
Szemlér Ferenc: A Nagy Mozdonyok 149
Vihar Béla: Vers a vonathoz 150
Szécsi Margit: Fekete vonat 151
A KÖTET KÖLTŐI 153
VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIA 155
A SZERKESZTŐ MENTSÉGE 165
TARTALOMJEGYZÉK 167

Bényei József

1934 -
Bényei József (Tiszaladány, 1934. július 7. – ) magyar újságíró, író, költő, színházigazgató.

Bényei József  további könyvei

20%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
4 000 Ft 3 200 Ft
20%
Hűségpont:
 
Kiadás éve: 1979
Antikvár könyv
900 Ft 720 Ft

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...