Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Vörös Azálea Élet és szerelem Kínában

Vörös Azálea - Min, Anchee - Régikönyvek
(0 vélemény)

Ki tudná hitelesebben elmesélni, milyen volt az élet Kínában, a Kulturális Forradalom idején, ha nem az, aki maga is megélte a proletárdiktatúra kemény éveit, aki diákéveitől kezdve aktív résztvevőként szemlélhette a Vörös Gárda tevékenységét, kiszolgáltatva egy olyan hatalomnak, amely fiatalok százezreit küldte mezőgazdasági, vagy épp ipari munkára, nem ritkán embertelen körülmények közé. Hogy élt ebben a környezetben a szerelem? A pártpolitika féltékenyen kisajátította a fiatalok szívét, eltiltva őket minden romantikus érzelemtől, ami nem a kommunizmusból fakadt. A felnőttkor küszöbén állók előtt két lehetőség nyílt: vagy elfojtották magukban a testi vonzalmat, és elszenvedték személyiségük torzulását, vagy kapcsolataikat titokban folytatták, olykor életük kockáztatása árán. E könyv szerzője két alkalommal is ez utóbbit választotta. Első szerelme egy Jen nevű nő volt, a termelőszövetkezet-tábor bálványozott vezetője. A katonai szigor és a sivár, magánéletet kizáró életmód közepette bizalmas, szoros, leszbikus barátság szövődik közöttük. Amikor éjszakánként, az emeletes ágy fölé kifeszített szúnyogháló biztonságos leple alatt Jen egy férfiről mesél, akibe állítása szerint titkon szerelmes, a két lány egyre mélyebben elmerül a szenvedélyben, és fellobban bennük az egymás iránti vágy. Kapcsolatuknak egy szereplőválogatás vet véget, melynek során Anchee-t kiválasztják azok közé a szerencsések közé, akik versenyre kelhetnek Madame Mao új operafilmhősnője, a Vörös Azalea szerepének eljátszására. Ez a vetélkedés teremt alkalmat arra, hogy Anchee különös, veszélyes kalandba keveredjen azzal a férfival, aki Madame Mao a végleges szereposztás összeállításával bízott meg. Az ellenőr alakját, mivel az Elnök feleségének legbizalmasabb embere, sűrű rejtély lengi körül. A lány e kapcsolatnak köszönheti, hogy megkapja a szerepet, ám Mao halála után a pekingi férfinak menekülnie kell; így a szerepálom egy pillanat alatt szertefoszlik. Anchee Min időnként nevettető, máskor mélyen megrendítő regénye hiteles képes fest Kína történelmének egy igen sajátos időszakáról, egy olyan fiatal szemével, aki megjárta a mennyet és a poklot is. A Vörös Azalea Anchee Min harmadik regénye Magyarországon, a Madame Mao és a Katherine című, szintén a Tiara Kiadó gondozásában napvilágot látott művei után.

Fordítók:
Burns Katalin
Borító tervezők:
Mészáros László
Kiadó:
Tiara
Kiadás éve:
2001
Nyomda:
S&W Nyomda
ISBN:
9630080850
Kötés típusa:
kemény papír kiadói borítóban
Terjedelem:
253
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 15.00cm, Magasság: 21.00cm
Kategória:

Min, Anchee

Min, Anchee  további könyvei

40%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
1 100 Ft 660 Ft
20%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
1 100 Ft 880 Ft
30%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
1 800 Ft 1 260 Ft
30%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
1 100 Ft 770 Ft

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...