Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Vörös csillagok A Rákosi-korszak szórakoztatóipara és a szocialista revűk

Vörös csillagok - Molnár Dániel - Régikönyvek
Vörös csillagok - Régikönyvek Vörös csillagok - Régikönyvek Vörös csillagok - Régikönyvek Vörös csillagok - Régikönyvek Vörös csillagok - Régikönyvek Vörös csillagok - Régikönyvek
(0 vélemény)

Az 1950-esévek elfelejteni kívánt sztálinista showműsoraiban számos ma is ismert (Honthy, Alfonzó, a Latabárok stb.) és már akkor sem ismert előadó szerepelt. Sőt, több olyan is, akiket akkor még nem ismertek, de mára közismerté váltak (Romhányi József, Szenes Iván, Klapka György stb.).A korszak politikai irányítása a színházra is csak saját propagandája szócsöveként tekintett, ezért több kísérlet történt a korábban "csak" szórakoztató műsorok átalakítására és az államszocialista rendszer elvárásainak való megfeleltetésére. A könyv az előadók, színházigazgatók és kultúrpolitikusok attitűdjeinek, irányítási mechanizmusainak enciklopédiája, melyek közül több is máig meghatározó a pesti szórakoztatóipar működésében és működtetésében. A kirajzolódó sorsok és történetek mellett a kötet forrásgyűjtemény is egyben, mivel számos újonnan feltárt, azóta elérhetetlen vagy egyszerűen megsemmisült képet, interjút és dokumentumot közöl.

Borító tervezők:
Molnár Dániel
Kiadó:
Ráció Kiadó
Kiadás éve:
2019
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
MondAt Kft.
ISBN:
9786155675232
Kötés típusa:
ragasztott papír
Terjedelem:
494
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 16.50cm, Magasság: 23.50cm
Kategória:
6. Színpadkép és látványtervezés a pesti revűkben

Látványtörténeti bevezető 329
Látvány a két világháború közötti időszak pesti színházi revűkben 332
Fővárosi Operettszínház: Halló, Amerika! 332
Royal Orfeum: Start! 339
Látvány a két világháború között a pesti lokálrevűkben 346
A Moulin Rouge 346
Moulin Rouge: Kincsesláda 35o
Két korszak látványtervezője: Vogel Eric (Imre, 1907-1996) 36o
A díszlet- és jelmezgyártás technikai lehetőségei a FŐNI keretei között 367
Színpad- és díszlettechnika a Royalban 367
A díszletgyártás lehetőségeinek változásai 369
A jelmezkivitelezés lehetőségeinek változásai 372
A FŐNI revűkísérleteinek vizuális világa 375
A Royal Varieté mint szocialista színházépület 375
Tervezés — illusztráció és hitelesség 378
Az erotika lehetőségei és határai 38o
Új, propagandisztikus vizuális toposzok 386
Továbbélő képi toposzok 393
A szocialista realizmus igénye és a tervezői fantázia a Fővárosi Víg Színház
revűiben: „revűengedmények" és „revűkövetelmények" 402
A Peleskei nótárius 403
Címe: ismeretlen 405

7 A revűkísérletek hatása és eredményei

Lehetetlen küldetés? 413
A FŐNI kudarca: az irányítók személye 414
A Fővárosi Víg Színház kudarca: a műfaj sajátosságai 417
Intézményi reakciók — „a revű rothadt műfaj» 419
Utóélet — hatástörténet 421

8. Forrásjegyzék

Közgyűjteményi források 427
Budapest Főváros Levéltára 427
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára 427
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Levéltára 428
Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 428


Tartalom

Előszó

Rövidítések jegyzéke 15

1. Bevezetés

A szocialista revű mint kutatási probléma 21
A revű helye a magyar színháztörténetírásban 22
A revűszféra hazai irodalma 23
A revűszférával foglalkozó külföldi irodalom 26
Módszertani dilemmák 32
Definíciós és tipológiai problémák 35
A kutatás forrásai 40
Közgyűjteményi források 40
Magángyűjteményi források 41
Oral history 45

2. A revűszféra kulturális kontextusának megváltozása
Működési modell, felügyelet, szabályozás a két világháború
között és 1945 után

A revűszínpadok státusza, a szféra irányítása 1931 és 1944 között 49
A színházi iparon belüli hierarchia 5o
Az 1931-1944 közötti időszak szerződtetési szisztémája 52
A Színházművészeti és Filmművészeti Kamara szakmán belüli
különbségtétele 54
A zsidók kirekesztése - szórakozóhelyek a nyilasuralom alatt 56
A revűszféra fővárosi szabályozása 1945 és 1949 között 58
A mulatók helyzete, fővárosi szabályozása 1945 és 1949 között 58
Kormányzati intervenció a mulatók ügyében 64
Változások az alkalmaztatásban - a szakszervezetek előretörése 66
A színházi engedélyek megadásához kapcsolódó presztízsharc 69
Sajtóhadjárat a varieték ellen 73


A fővárosi szórakoztatóipari vállalat (FŐNI) kikristályosodásának folyamata 77
A Városi Színházban kialakult érdekkör motivációi 79
Fiatal káderek baráti köre 87
A FŐNI létrejötte az alapítók visszaemlékezései szerint 91
A községesítés titkos előkészületei — tervek a kisajátítandó szórakoztatóipar
működtetésére 93
A revűszféra községesítése 98
A FŐNI játszóhelyei a városi térben 103
Szabadtéri színpadok 105
Kőszínházak io6
A városligeti szórakozóhelyek átalakítása lio
A FŐNI működése az uniformizált színházstruktúrához képest 125
A jogkörök megoszlása a FŐNI KI és az üzemigazgatók között 128
Kísérlet a FŐNI pénzügyi helyzetének rendezésére 130
A FŐNI és a szakmai szervezetek 132
Konfliktusok: Tanács kontra FÖNT KI; üzemigazgatók kontra FÖNT KI 133
A FŐNI felszámolása és a színházak 1951-es átszervezése 157
Varietéből színház — A Fővárosi Víg Színház létrejötte 16o

3. A performer/előadó pozíciójának változása
Az alkalmazás új kritériumai és eljárásai a FŐNI színházaiban

Az ügynökségi szerződtetések vége 165
Színészek — A szerződtetési elvek átalakulása 167
A FŐNI szerződtetései az 1949/50-es évadra 167
A korábbi sztárok helyzete az új struktúrában 170
Szerződtetések az 195o/51-es évadra 172
Tervek egy új színészgárda megteremtésére — Stúdió 174
A protekció új formái — az ÁVH jelenléte a FŐNI-ben 177
Boros Ida, az ÁVH protezsáltja 183
Artisták — A nemzetközi kapcsolatok rendszerének átalakítása 194
A The Three Just Men pesti fellépése 197
Küzdelem a hagyományos szerződtetési mód alkalmazásáért 199
A nyugati artistákkal szembeni elvi állásfoglalások 200
Szovjet artisták 202
Fiskális szempontok 204
Artisták az 1951-es évadban 205
A FÖNT után — az első artistacserék 207
Echo - a pesti változások nyugati visszhangja 209
Táncosok — A professzionalizálódó szakma páriái 212
A FŐNI táncosai 214


Operaházi vendégtáncosok 215
A FŐNI „autonóm" táncosai: a Berczik-csoport 216
A tánckar tagjainak kiválasztási szempontjai 218
Táncszámok 220

4. A szocialista revűk viszonya a műfaji előadáshagyományhoz

A három revűkísérlet 225
Nem-előzmények: A baloldali politizáló revűhagyomány 226
Az átmenet — szocialista revű „magánvállalkozásban":
Fejér István Meserevüje (1949) 227
A FŐNI revűkísérletéhez kreált műfajtörténet és Karády Béla revűkoncepciója 233
Fejér István és Rácz György új revűkoncepciója 241

5. A revűstruktúra elemeinek vizsgálata. Az előadáskészítési gyakorlat
átalakulása: az előkészítés és a revűelemek átkontextualizálása

Az előadás-/produkció-előkészítés típusai finanszírozási modelltől függően 247
A kapitalista revűelőkészítési modell: Folies Bergére — Une Vraie Folie, 1952 251
A revű előkészítésének, színreállításának eljárásrendje a FŐNI 1949/50-es
évadában 256
A revűkészítési gyakorlat módosulása a FŐNI 195o/51-es évadában 263
A Fővárosi Víg Színház revűkészítési modellje 267
A revűreform elemei 275
A „revűkép" transzformációi 276
A tematikai toposzok átértelmezése a FŐNI revűiben 278
Az új revűkből kimaradó elemek 297
Paródia 297
A jazz és swing új szerepei 298
Éjszaka 304
A Májusfa sikere — „Nézetem szerint az előadás megindítója a magyar
népi revüművészet fejlődésének." 305
Egzotikus látványosság a Májusfában 308
A színészi játékmód a Májusfában 309
A humor nyelvének átalakulása 311
Szereptípusok — Típusszerepek 314
Egyénre szabott szerepek 317
A revű új identitása: a „zenés, táncos, vidám játék" 32o
A Fővárosi Víg Színház bemutatóira jellemző tematikus toposzok 32o
Szereptoposzok 324


Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár 428
Politikatörténeti Levéltár 428
Szakszervezeti Levéltár 428
Országos Széchényi Könyvtár 428
Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet 429
Táncarchívum 429
Múzeumi gyűjtemények 429
Párizsi gyűjtemények 430
Berlini gyűjtemények 430
Bécsi egyetemek hallgatói adatbázisai 430
Hivatkozott magángyűjtemények 431
A fellelt, és a vizsgálat során használt szövegkönyvek, ügyelőpéldányok
és szinopszisok 432
Szövegkönyvek 432
Szinopszisok 432
Sajtó 433
Hivatkozott beszélgetések 435
Audiovizuális források 436
Online adatbázisok 437
Felhasznált irodalom 438

9. Függelék
Névlexikon 453
A revűkísérletek bemutatói 467
Angol Park Szabadtéri Színpada 467
Fővárosi Varieté 467
Fővárosi Víg Színház 467
Statisztikai adatok 468
A szórakoztató színházak befogadóképessége a budapesti színházakhoz
viszonyítva 468
Az államosított színházak a hivatalos statisztikákban 469
A színházi adattárak és az intézményi iratanyag 473

10. Summary
Red stars: entertainment business in the Rákosi-era and the socialist revues 481
Used sources and applied methods 482
Content and structure 484

A kötetben szereplő képek jegyzéke és forrásuk 489


Molnár Dániel

Molnár Dániel  további könyvei

Az Ön véleménye

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...