Vörös és fekete

Életében kevesen méltányolták ezt a különös-kalandos életű, zárkózott írót. Maga is arra számított, hogy majd ennek a regényének a megjelenése után ötven esztendő múlva, 1880-ban lesz része megértésben és elismertségben. Jóslata beteljesedett, sőt Stendhal, a művész és az ember ma érdekesebb és népszerűbb, mint valaha. Palástolt érzelmességében és értelmi fegyelmében két világ, a XVIII. és a XIX. század munkál, és talán ez a - korunktól sem idegen - kettősség teszi, hogy ez az éles szemű katonatiszt és precíz tisztviselő, szenvedélyes-olaszos műkedvelő és gyanakvó diplomata olyan mélyén átéli, de egyszersmind kívülről szemléli, és művészetében hitelesen jeleníti meg kora emberi-társadalmi élményét. A Vörös és fekete többszörös színjelképrendszere azt fejezi ki, hogy a XIX. századelő Franciaországában az egyszerű ember gyereke csak a vörös katonadolmányban vagy a fekete reverendában érvényesülhetett, de a vörös és fekete, a rulett két színe, azt is felidézi, hogy mind ilyen vakmerő törekvés mögött egy szerencsejáték kockázat borong.

Mutass kevesebbet