Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Vörös és fekete

Vörös és fekete - Stendhal - Régikönyvek
(1 vélemény)

Életében kevesen méltányolták ezt a különös-kalandos életű, zárkózott írót. Maga is arra számított, hogy majd ennek a regényének a megjelenése után ötven esztendő múlva, 1880-ban lesz része megértésben és elismertségben. Jóslata beteljesedett, sőt Stendhal, a művész és az ember ma érdekesebb és népszerűbb, mint valaha. Palástolt érzelmességében és értelmi fegyelmében két világ, a XVIII. és a XIX. század munkál, és talán ez a - korunktól sem idegen - kettősség teszi, hogy ez az éles szemű katonatiszt és precíz tisztviselő, szenvedélyes-olaszos műkedvelő és gyanakvó diplomata olyan mélyén átéli, de egyszersmind kívülről szemléli, és művészetében hitelesen jeleníti meg kora emberi-társadalmi élményét. A Vörös és fekete többszörös színjelképrendszere azt fejezi ki, hogy a XIX. századelő Franciaországában az egyszerű ember gyereke csak a vörös katonadolmányban vagy a fekete reverendában érvényesülhetett, de a vörös és fekete, a rulett két színe, azt is felidézi, hogy mind ilyen vakmerő törekvés mögött egy szerencsejáték kockázat borong.

Sorozatcím:
A Világirodalom Klasszikusai
Fordítók:
Illés Endre
Kiadó:
Európa Könyvkiadó
Kiadás éve:
1982
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Alföldi Nyomda
ISBN:
9630727757
Kötés típusa:
egészvászon nylon borítóval
Terjedelem:
693 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 12.00cm, Magasság: 20.00cm
Súly:
0.60kg
Kategória:

Stendhal

1783 - 1842
Marie-Henri Beyle (ismert álnevén Stendhal) (Grenoble, 1783. január 23. – Párizs, 1842. március 23.) 19. századi francia író. Egyike a realizmus első képviselőinek Vörös és fekete (Le Rouge et le Noir, 1830), illetve A pármai kolostor (Le Chartreuse de Parme, 1839) című regényeiben.

Stendhal  további könyvei

30%
Hűségpont:
 
Kiadás éve: 1977
Antikvár könyv
800 Ft 560 Ft
akár 40%
Hűségpont:
 
akár 10%
Hűségpont:
 
akár 10%
Hűségpont:
 

Az Ön ajánlója

Vélemények a könyvről

  • (1971Magyar Helikon) 2018.02.25. 11:19

    Klasszikus.