Vörösmarti Mihály kálvinista prédikátor megtérése históriája

"...hiti s üdvössége dolgában sohult senki nem tartozik másnak hinni, vagy magá abban másra bízni, hanem mindennek.... magának kell azt megvizsgálni, s kinek-kinek amin lelke megnyugszik, világ ellen is azt kell ebbe követni" - írja a meglett férfikorában katolikus hitre áttérő protestáns prédikátor, Vörösmarti Mihály, a barokk széppróza mára csaknem elfeledett klasszikusa. A hitében megingott XVII. századi kálvinista lelkész viaskodása önmagával, démonaival, környezetével, a magyar irodalomban eladdig ismeretlen műfajt, a megtéréstörténetet, a "conversio autobiographia"-t honosította meg. Vörösmarti műve egyrészt Bornemissza Péter Ördögi kísérteteit idézi, másrészt a vallásos önéletírások számára formálja a magyar prózanyelvet. A vakbuzgó kálvinistából lett bátai apátúr megtérésének történetében nem csupán a súlyos döntéssel járó választás lelki folyamatait rajzolja meg, hanem a hitviták forró légkörét s a török elnyomás alatt élő Magyarország szellemi viszonyait is felidézi. Fő művének középpontjában azonban természetesen annak a megrázkódtatásnak leírása áll, melyet a felismerés okozott: az igaz hit a pápistáké. A katolikus táborba való átállás előtti lelki küzdelem, önmarcangoló kétségek és a megtántorodás ellen segítségül hívott hitviták is legfeljebb csak késleltetik a döntést. E folyamatot írja le veretes, Pázmánytól tanult nyelven a kortársak által renegátnak, pribéknek, hitehagyottnak gyalázott szerző, tükröt tartva a ma olvasója elé: mit jelentett - jelent - egy hit, egy eszme vállalása, illetve megtagadása: milyen morális kínokkal, következményekkel jár az átállás az ellentáborba. Ipolyi Arnold - ma már könyvritkaságnak számító - múlt századi kiadása óta nem jelent meg a história teljes szövege. A jelen kiadás a szerzői kézirathoz visszanyúlva számos helyen kiegészíti, javítja a korábbi edíciót, s közli a közelmúltig elveszettnek hitt Ajánlás hiteles szövegét is. A jegyzetek a XVI-XVII. századi hitviták szövevényes dogmatikai, partisztikai és egyháztörténeti utalás-labirintusában kalauzolják az olvasót. A kísérő tanulmány pedig a szövegszerveződés technikájára irányítja a figyelmet, arra a rekonstrukciós folyamatra, amellyel Vörösmarti Mihálynak századokon át sikerült a lényeget lepleznie.

Mutass kevesebbet