
(1 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
DVD melléklettel.
40
hűségpont
Hogy működik az alku?
A könyv és a 12 perces rajzfilm óvodás és kisiskolás gyerekeknek szól. A nyelvtanulást nem lehet elég korán kezdeni. Az egészen kis korban elkezdett nyelvtanulás során a gyerekek hamar megtapasztalják, hogy egy fogalmat több szóval is ki lehet fejezni, így gondolkodásuk rugalmasabb, elvonatkoztató képességük jobb lesz, s ezáltal fejlődik az intelligenciájuk. A rajzfilmekés a képeskönyvek két kisgyerek kalandjait mesélik el, akik megtalálják Ziggyt, a papagájt, és megtanítják beszélni. Sok-sok kalandjuk során a madár megismeri a betűket, számokat, színeket és egyéb hasznos szavakat. Az egyenként 12 perces rajzfilmekkel a gyerekek egyre jobban elsajátítják az angol nyelvet, ha pedig már tudnak olvasni, akkor a könyvben végigkövethetik az adott történetet, amiben egy kis szótár is segítségükre lesz. A sorozat 10 kötetből áll. A könyvek és filmek egymástól függetlenül is élvezhetők, ugyanakkor a bennük lévő tudásanyag egymásra épül. A rendszeres Time for English-mesefogyasztás a legjobbkor és a legjobb módon, ráadásul élményszámba menően kínál biztos angoltudást a kisgyerekeknek. A korai nyelvtanulásnál a gyerekeknek még nem szükséges nyelvtant, kiejtést tanulniuk, az is elég, ha dalokat, verseket, szavakat ismételgetnek. A sok ismétlésnek köszönhetően egyre jobb lesz a kiejtésük, pontosabb a szóhasználatuk, ezáltal felszabadultabban használják majd a nyelvet a tudatos nyelvtanulás során, az iskolában is. A könyvben található DVD-n angol és magyar felirat is választható, a karaoke-dal pedig még több szórakozást ígér a gyerekeknek. Könyv, rajzfilm és szótár egyben! A 8. rész tartalma: Segédigék és elöljárószavak használata Építkezésen használatos gépek és szerszámok neve Foglalkozások A Varázsbicikli ezúttal egy építkezési területre repíti a három jó barátot. Megismerkednek Sammel, aki egy hatalmas darugépet kezel a területen. Sam különböző földmunkagépeket és szerszámokat mutat be nekik, és elmondja, milyen biztonsági óvintézkedéseket kell betartani egy építkezésen. A gyerekek fantáziáját megmozgatja a sok óriási munkagép, és arról kezdenek el beszélgetni, mi lesz a foglalkozásuk, ha majd nagyok lesznek. Orvos, építész, építőipari munkás, esetleg űrhajós? Milyen sok izgalmas lehetőség nehéz a választás. De még van idejük eldönteni, nem maradtak le semmiről!
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789633412121 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Time for English |
| Kiadó: | Central Mediacsoport Zrt. |
| Kiadás éve: | 2016 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Reálszisztéma Dabasi Nyomda |
| Illusztrátorok: | Nyolczas István |
| Kötés típusa: | kemény papír |
| Terjedelem: | 31 |
| Nyelv: | angol |
| Méret: | Szélesség: 22.00 cm, Magasság: 29.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Idegennyelv / Nyelvtanok, Nyelvtanulás / Idegennyelv / Nyelvek / Angol |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Gyerekjáték az angol ezzel a nyelvkönyv sorozattal élmény a tanulás, több témakörben is segítség. Ajánlom.