
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 6 000 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
"A tanulóévek - ez viszonyfogalom: megkívánja a korrelátumát, a mesterséget..." írta Schiller Goethének a Wilhelm Meister tanulóévei-nek befejező munkálatai idején. Annál is inkább így vélhette, mivel a főhős nevében, a "Meister"-ben, amely "mester"-t jelent, szintén benne foglaltatott a mesterré válás ígérete. A folytatás mégsem lett közvetlen folytatás. A Vándorévek tulajdonképpen önálló mű, amely a Schiller megkívánta korrelátuma ugyan a Tanulóéveknek, de nem annyira tanonc és mester, hanem inkább a klasszicista századvég és a XIX. század kapitalizálódó első harmadának viszonylatában. A regény alcíme: "A lemondók" fejezi ki híven a Tanulóévek-hez képest történő változást. A Vándorévek-ben már nem a személyiség minden oldalú, harmonikus kiművelése a cél, hanem a közösségbe való beilleszkedés. Wilhelm Meister és társai tulajdonképpen a klasszicizmusnak arról az illúziójáról mondanak le , hogy mesterré válhat az ember önmagában is mint minden lehetőségét valóra váltó individuum. A munkamegosztás szükségének és a közösségi igényeknek a belátása nyomán Wilhelm beéri azzal, hogy hasznos hivatásra talál a seborvoslásban.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9630729946 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Johann Wolfgang Goethe válogatott művei |
| Kiadó: | Európa Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 1983 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Kossuth Nyomda |
| Kötés típusa: | egészvászon, kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 539 oldal |
| Fordítók: | Tandori Dezső |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 18.50 cm |
| Súly: | 0.40 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.