XIX. századi orosz elbeszélők II.

"Aki nézte már távcsővel a csillagos égboltot, ismeri azt a nagyszerű érzést, amikor egy szép és fényes csillag méltóságteljes lassúsággal beúszik a távcső látterébe; a nemzeteknek is vannak ilyen boldog pillanataik. A világ iránya találkozik a nép belső hajlandóságával és a szellemi hegemónia minden erőltetés nélkül, magától hull a nemzet ölébe. Ilyen kor az orosz számára a múlt század közepe és második fele, a realizmus kora." E "boldog pillanatot" - hogy Szerb Antal hasonlatánál maradjunk - megelőzi a század első évtizedeiben a szentimentalizmus, azután a nyugat-európai mintákhoz igazodó romantika, melynek sajátosan orosz változatát Puskin teremti meg, s a legnagyobb orosz romantikus már realista is. Az addig uralkodó műfaj, a költészet mellett felvirágzik, sőt tért hódít a széppróza, a regény, s benne megjelenik a kor hőse: a "felesleges" ember - a "bűnbánó nemes", ahogy Szerb Antal nevezi -, majd a tragikomikus helyzetekbe sodródó, "megalázott és megszomorított" kisember. A XIX. századi orosz próza útját nemcsak regény-mérföldkövek, hanem halhatatlan novellák is jelzik. Antológiánk olvasója ezt az utat járhatja végig Puskin Belkin-elbeszéléseitől kezdve Gogol fantasztikumot és valóságot ötvöző, keserű nevetésre fakasztó pétervári ciklusán, Turgenyev lágy poézissal áthatott, tájleírásokkal ékes életképein, Szaltikov-Scsedrin mesébe bújtatott kegyetlen szatíráin, Leszkov shakespeare-i ihletésű tragikus szerelmi történetén, Tolsztoj és Dosztojevszkij kisprózaremekein át Csehovnak századunkba átvezető, korszakos jelentőségű novellisztikájáig.

Mutass kevesebbet