
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
25
hűségpont
Hogy működik az alku?
Az 1988-as esztendő különösen sok alkalmat nyújt a zarándoklásra, búcsújárásra. Erre az esztendőre hirdette meg II. János Pál pápa Mária évét; ebben az évben ünnepeljük szent István királyt, halálának 950. évfordulóján; és ebben az évben emlékezünk az 1938-ban, Budapesten megtartott Eucharisztikus Világkongresszusra. II. János Pál pápa a magyarországi katolikusokhoz intézett levelében különösen ajánlja a zarándoklatot, amely nemcsak ősi hagyomány a magyar kultúra történetében, hanem alkalmas eszköz a hit felfrissítésére, megújítására. Amikor egy keresztény hívő elhagyja megszokott környezetét, otthonát, hogy ismeretlen eseményeket is vállalva Istennel találkozhassék, az emberi lét legmélyebb titkainak egyikét éli meg: Isten kezében élő lényként viselkedik, aki teljes bizalommal hagyatkozik az Istenre, aki életútja végén várja. A hetvenes évek német nyelvű lelkiségi és lelkipásztori irodalma behatóan foglalkozott ezzel a hasonlottal: a földi lét olyan, mint a pályaudvaron-tartózkodás: a már nem itt és még nem ott tartózkodó ember átmeneti állapota, amely számtalan lehetőséget kínál, amely az eltévedés veszélyét is mindig magában hordja, amely a találkozások színhelye, amely átmeneti, apró örömök fészke, amely az elválás szomorúságának, de ugyanakkor a célbaérés reményének is színtere. Könyvünk ehhez az alapálláshoz ad gondolatokat a lelkiolvasmányos részben, a különböző lelkiségi szinten állók számára. Ez a rész egyúttal gondolatokat is közöl az idei évfordulókhoz. Az imádságos rész miseszövegeket és énekeket közöl, amelyek egy-egy zarándoklat során elimádkozásra kerülnek. A szentgyónás szerves és jelentős része minden zarándoklatnak. Ezért külön rész foglalkozik jelen kiadványunkban a gyónás előtti, alatti és utáni teendőkkel. Végül a külföldi zarándokhelyekre látogatók számára közlünk rövid ismertetést azokról a kegyhelyekről, amelyeket ebben a zarándokévben feltehetőleg felkeresnek. Reméljük, hogy kiadványunk hozzájárul a zarándoklét élményszerű megéléséhez és így Olvasóinkat lélekben közelebb segíti az Atyai Házhoz.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | OMC |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1988 |
| Kiadás helye: | Bécs |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 239 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 11.00 cm, Magasság: 26.00 cm |
| Kategória: | Vallás / Vallási Irodalom / Keresztény / Katolikus |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.