
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
Sarkai kopottak.
68
hűségpont
Hogy működik az alku?
Móra Ferenc Zengő ábécéje a mai iskolások dédapáinak, ükanyáinak könnyítette meg a betűolvasás nehéz mesterségét. Az sem új gondolat, hogy egy-egy sorát továbbgondolva, boncolgatva akár egész könyvet lehet belőle növeszteni. A nagy mesemondó nevét őrző kiadónak egy ilyen kötete számos kiadásban közkézen forgott az utóbbi évtizedekben. De most zendül meg először a teljes ábécé. A dallam, a zene, az éneklés megkönnyíti a versek befogadását, átsegíti az akadozó olvasót a nyelvtörő szavak buktatóin. Így aztán még könnyebben teljesül Móra Ferenc eredeti szándéka, aki úgy akart segíteni a betűkkel, szavakkal birkózó emberpalántákon, hogy minél több örömük teljék ebben. Bölcsen tudta, hogy gyorsabb és eredményesebb is így a tanulás. Persze nem csupán a nyelv tornáját segítheti ez a könyv. A Zengő ábécé egy immár száz esztendős, a természethez közelebbi életformát őriz, és ennek szellemében terebélyesedtek most új versekké Móra sorai. Sok ismeretlen szóval és fogalommal is találkozhat itt az olvasó. Ezek megértését segítik a képek, amelyek élethűen adják vissza ennek a színpompás világnak a részletszépségeit. És ha olykor még a szülőnek is szótárt kell kézbe vennie, az sem baj. Nyelvünk, műveltségünk kincstáráról van szó. Jó, ha minél többet megőrzünk belőle - amíg lehet.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9639330078 |
|---|---|
| Kiadó: | Black & White Kiadó |
| Kiadás éve: | 2000 |
| Kiadás helye: | Nyíregyháza |
| Nyomda: | Széchenyi Nyomda |
| Illusztrátorok: | Zubály Sándor |
| Borítótervezők: | Zubály Sándor |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés |
| Terjedelem: | 38 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 21.00 cm, Magasság: 29.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Irodalom / Szépirodalom / Gyermek- És Ifjúsági Irodalom / Irodalom / Szépirodalom / Gyermek- És Ifjúsági Irodalom / Versek |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.