Zilahy Lajos utolsó évei; A csillagokban élni

Folyóparton nőttem föl, az elesettek céltalanságában, távol a világ dobogásától, nyugalomban. Azon a tájon, ahol a Maros ölelkezik a Tiszával és ahol Tömörkény, majd rákövetkezőn Móra vallatta a kasza-kapa pengető jámborjánosokat. Olvasgattam a kultúra szögedi szolgálójának sok szép tárcáját a gyerekfejjel képzelegtem az újságírás gyönyörűségén. Azt gondoltam magamban, ha megnövök, én is újságcsináló leszek, és az a fantáziálás nem múlt el éveim számának szaporodásával. Elvittem egyszer egy kis tárcát a Délmagyarország című laphoz - álnévvel - és a legnagyobb örömömre leközölték. Régen volt. Azóta is újságok körül forgolódom. Szegeden és Pesten. Mennyi sok tárca, vezércikk sárgul archívumok, könyvtárak polcain, nem is tudnám összeszámolni. Temető a Tisza, mikor kivirágzik - szól a nóta; temető az újság, amikor elmúlik a nap, és vele az újságíró gondolata is sírba száll, mert az újság huszonnégy órás örökkévalóság, mégis szép, nemes hivatás annak, aki szereti. Bemegyek néha az újságtemetőkbe és kotorászom elhullajtott gondolataim kriptáiban... Kikeresek néhány sóhajtást az ólomnyomta papírokon, fölhozom onnan, könyvbe rakom és odaadom annak, aki kézbe veszi.

Mutass kevesebbet