
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 3 240 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Minden öntudatos hazafi, félti nemzetét idegen népi - és kultúrbefolyástól. Félti a nemzet egyéniségét, karakterét, fél a nemzet államfenntartó erejének inficiálásától. Ez a félelem, amely a mai antiszemitizmusban megnyilvánul, a vallási antagonizmus és elfogultság mellett az antiszemitizmusnak egyik komoly és kezdetben inkább ösztönös tényezője. A különböző erkölcsi világnézetek hívői között az alapvető antagonizmus a legtermészetesebb lelki adottság. Ez-az antagonizmus éppen a keresztény vallás eredetének és a zsidóság múltjának történelmi vonatkozásainál fogva a legmélyebben gyökerezik a zsidóval szemben a keresztény hívőben, akiben ezt az antagonizmust, a valláserkölcsi nevelés és az egyéni élmény szenvedélyes ereje hatja át. A kereszténynél tehát teljesen érthető lelki alkat az a személyes ellenszenv, amit a zsidó világnézet ellen érez, mert ez a világnézet az ő legszentebb hitét profanizálja és támadja. Könyvünk a zsidók zsidóságával foglalkozik. Annak az erkölcsi és szellemi kisugárzású anyagnak belső szemléletével, amelynek hordozói a zsidók. Ez az anyag minden keresztény nép testének merőben idegen. A reakció, amit kivált: zsidókérdés. E kérdés társadalmi, - súlyosabb esetekben politikai kérdéssé fajul. Mind az a magatartás, amit a befogadó nemzet társadalma vagy törvényhozása a zsidókérdésben nyilvánít, csupán tüneti kezelés. E könyv célja a kulturált nyugati zsidó felvilágosítása, öntudathoz juttatása, "zsidóság"-ával szemben. Kritikai módszerességgel veszi szemügyre mind azt, ami a zsidóság világnézetének kialakulásához vezetett. A kritika amit e munka gyakorol, önkritika. Önkritika, ami elől a zsidóság egyetemét évezredeken át éppen "zsidóság"-ának sugestioi rekesztették el. A könyv szövegében hivatkozott források - néhány kivétellel - zsidó apologeták művei. A kritikai következtetések, amelyeken a könyv megállapításai alapulnak, prominens zsidó apologeták adataiból és megállapításaiból indulnak ki. E tanulmány folytatása alatt a szerző távol tartott magától minden zsidóság ellenes irodalmat. Az igazsághoz, mely nem a "zsidóság" igazsága, a zsidó apologetákon keresztül jutott. A kulturált zsidóban aki zsidóságával szemben eddig még nem foglalt álláspontot, e könyv elolvasása során ki fog alakulni a meggyőződés - Heine meggyőződése: "A zsidóság nem álláspont, hanem szerencsétlenség, helyzeti tragikum."
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9630376547 |
|---|---|
| Kiadó: | Gede Testvérek |
| Kiadás éve: | 1999 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 339 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 15.50 cm, Magasság: 23.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Történelem / Társadalomelmélet / Judaika / Művelődéstörténet / Kultúrtörténet |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről