Zúg a nádas

Két nyarat töltött Péter, az erdő barátja, a Bükk-fennsíkon. Éppen otthon tartózkodott, mikor édesapja értesítést kapott az Erdőközponttól, hogy áthelyezték a Dunántúlra, egy fejér megyei erdőgazdaságba. - Milyen ott az erdő? - kérdezte Péter elszorult szívvel. Elszomorodott, hogy meg kell válnia a bükki rengetegtől. Édesapja mosolyogva vigasztalta: - A síkvidéki erdőség élete bizony nem olyan változatos, mint itt a hegyek között. De gondozása, ápolása és a termelés éppen olyan fontos. Te is találsz majd sokmindent, ami ismereteidet, tudásodat gazdagítja. Uj munkahelyemen közel leszünk a Velencei-tóhoz. Csodálatos, titokzatos világ! A nádasban is van ősrengeteg, ahol csak a madár jár: gémfalu, kócsagtelep. Nyári hajnalokon és esténként sokszáz vadkacsa húz a tó fölött, ősszel megjelennek a gágogó vadlibaseregek és a krúgó darumadarak. A nádas szélén aranytollú fácánkakas kakatol, a sűrűségben bölömbika bömböl és a ragyogó napfényben megvillan az ékes jégmadár. A rejtett vizi-tisztáson pihen meg az átvonuló, büszke hattyú. Ott remetéskedik a feketególya, s talán egy-egy kárókatona, vagy gödény is...

Mutass kevesebbet