
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
88
hűségpont
Hogy működik az alku?
Jack, Los Angelesben éli a nőtlen férfiak kiegyensúlyozott, zökkenőmentes életét. Pedáns rendben tartott otthona, jó állása és csinos barátnője van, vagyis minden, ami boldoggá teheti. Ám egy hajnali, New York-ból érkező telefonhívás egyszeriben felkavarja a nyugalmát. Hajdani barátnője, Nicole tömören adja tudtára, hogy egy időre elküldi hozzá közös gyermeküket, akiről Jack mindezideig még csak nem is hallott. Mire kábulatából magához térne, a telefonban kattanás jelzi a hívás végét úgy, hogy még gyermeke korát és nemét sem sikerül tisztáznia. Ízetlen tréfát sejt a közlés hátterében, próbálja túltenni magát a hír keltette megdöbbenésen. Ám néhány héttel később, több napos üzleti útját félbeszakítva, hazatérvén, nappalija díványán egy hippi külsejű kamaszlányt talál, akit a korábbi telefon alapján gyermekének vél, és aki ráadásul a házába telepítette népes, kétes egzisztenciájú, zajos baráti körét is. Ettől kezdve Jack élete a feje tetejére áll. A "gyermeknevelés" ezernyi problémájával szembesülve igyekszik eleget tenni a váratlanul nyakába szakadt apaszerepnek. Ezalatt a város másik felén egy, New York-ból érkező és az apját kereső nyakigláb kamaszfiú - Nicole fia -, egy papírfecnire firkált név és cím alapján beköltözik, az apjának vélt jómódú fogorvos házába...
Mutass kevesebbet
| Sorozatcím: | Rózsa könyvek |
|---|---|
| Kiadó: | Horizont Press Kiadó Kft. |
| Nyomda: | Debreceni Kinizsi Nyomda |
| Borítótervezők: | Redl Nagy Zoltán |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 150 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 21.00 cm |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Szerelmes Regények |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.