
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 400 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A "vigyázz" "Hat órai késés a rutkai vegyes vonatnál." Ez volt olvasható a magyar államvasuti pályafő előcsarnokában levő fekete táblán. Még akkor nem volt készen a pompás központi palota, mely a Kerepesi-út végét, mint egy nagy diadalkapu zárja el mostanság; egy kicsiny, inséges pályaházacska fogadta a felső Magyarországról érkező utasokat, a kik onnan aztán a város leghosszabb, legszűkebb és legdöczögősebb Stáczió-utczáján keresztül jutottak el, omnibuszháton a vendégfogadókkal ellátott zónába. A szokottnál is nagyobb hóesés minden utazási programmot meghazudtolt. A főváros legjártabb utczáin két oldalt egész hegylánczok voltak felhalmozva hóhegyekből, a miknek a kihordására gondolni sem lehetett. Az egész nap folyton dühöngő zivatar mindenütt betemette a mély utakat. Az egész vasutvonalon tábor számra dolgozott folyvást a napszámos sereg, a hóekék túrták a hótorlaszokat, a mit egyik félnap végeztek, a másik félnap megint visszarontotta a zivatar. A hó úgy szakadt egyik órában, mintha milliárd ludat mellesztenének odafenn, a másik órában meg apró tűalakokban kavargott, mint a porfelleg. Valóságos szibériai éjjel volt...
Mutass kevesebbet
| Sorozatcím: | Jókai Mór összes művei LXXIX. kötet |
|---|---|
| Kiadó: | Révai Testvérek |
| Kiadás éve: | 1909 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Franklin-Társulat nyomdája |
| Kötés típusa: | egészvászon Gottermayer-kötés, aranyozott gerinccel |
| Terjedelem: | 265 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Antik Könyvek |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről