A gyermekek értelmi fejlesztése az első hat életévben Piaget szellemében

A pedagógia régi tudomány, de igazi tudománnyá csupán századunkban válik, amikor felhasználva ugyan az előző századok nagy pedagógusainak - Comenius, Rousseau, Pestalozzi, Herbart, Montessori, Dewey és mások - elméleti és gyakorlati tapasztalatait, a természettudományoktól átvett kutatási módszereket alkalmazó pszichológiára, gyermeklélektanra, neveléslélektanra, csoportlélektanra támaszkodva dolgozza ki nevelési és oktatási módszereit. A korszerű pedagógia figyelembe veszi a tanulók életkori sajátosságait, ismeretszerző és feldolgozó pszichikai sajátosságait, feladatmegoldó kognitív funkciói fejlettségi szintjét, alkalmazkodó képességeit, a kollektív tevékenységben az együttműködési képességeit és készségeit. Nagy fordulatot jelentett a pedagógiában, amikor a XVIII. században Rousseau felismerésének köszönhetően - a pedagógusok tudomásul vették, hogy a gyermek nem kicsinyített felnőtt, a gyermek nem mennyiségileg tud kevesebbet és "tökéletlenebbül" gondolkodik mint a felnőtt, hanem másként szerzi és fogja fel a külvilágról információit. Más, gyermeki módon gondolkodik, a felnőttől eltérően ítéli meg az élet- és világjelenségeket. Mások a magyarázó elvei, és mindezek figyelembevételével válhat nevelő-oktató tevékenységük hatékonnyá. A XIX. század második felében tudományos módszerekkel megindult a gyermeklélektani kutatás. Tudományos értékű gyermeklélektani művek jelentek meg /Ch.Darwin, 1877., W.Preyer, 1881., E. Tiedemann, 1887., a XX. század elején Binet, 1903., Ed.Claparéde, 1906., Nagy László 1908., W.Stern, 1914., Ch.Bühler, 1923., Gesell, 1948.„ 1956., J. Piaget, 1923-1980., H.Wallon, 1949., R.Zazzo, 1948., 1969., B.Zazzo, 1972., 1979., és sokan mások/.

Mutass kevesebbet