Kosár gomb ikonKosár
Sandra Brown

A győzelem mámora

Sandra Brown - A győzelem mámora, Budapest 2007 antikvár könyv
narancs csillagnarancs csillagnarancs csillagszürke csillagszürke csillag

(1 vélemény)

Antikvár könyv

Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 880 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!

A mű további kiadásai

A mű további kiadásai

Sandra Brown híres arról, hogy halálosan komolyan veszi a munkát. Öt leánytestvére közül ő volt a legidősebb, ezért a mások iránti felelősségérzet korán kialakult benne. Nem csoda, ha a babázás helyett már gyerekként is inkább könyvet vett a kezébe. Ez a felelősségérzet megmaradt benne akkor is, amikor angoltanárként végzett az egyetemen, majd a PM Magazine munkatársa lett. Férje biztatására kezdett regényeket írni, kihasználva azt az időt, amíg a gyermekei iskolában voltak. 1981-től előbb Rachel Ryan, később Erin St. Claire álnéven jelentek meg első művei. Azóta műveit harminc alkalommal tüntették fel a New York Times listáján a legsikeresebb regények között. A győzelem mámora: A teniszsztár Stevie úgy érzi, most mindent elveszíthet, amiért oly nagy áldozatot hozott: oda a pályája, sőt talán az élete is. Rákos megbetegedése, melyet nemrég mutattak ki, nem tenné számára lehetővé, hogy részt vegyen a következő világversenyen. A lánynak két hete van annak eldöntésére, hogy az életét jelentő pályát vagy az életet megmentő műtétet választja. A sors egy különös sportújságíró, a betegség titkát leleplező Judd személyével szól közbe... Ketten egyedül: Az önállósághoz szokott üzletasszony egy repülőgép-baleset nyomán csak egyetlen embertársra lel. A férfi Cooper Landry, annak idején katonaként megjárta Vietnamot is. A túléléshez mindenekelőtt bízniuk kellene egymásban, de hát éppen ez a bökkenő, hiszen a bizalom szó hiányzik a szótárukból. A korábban elszenvedett rossz élmények miatt ugyanis Cooper zsigeri gyűlöletet érez a Rustyhoz hasonló szépasszonyok iránt...

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
ISBN:9789635376438
Kiadó:Harlequin Magyarország Kft.
Kiadás éve:2007
Kiadás helye:Budapest
Nyomda:Alföldi Nyomda
Borítótervezők:Majoros Árpád
Kötés típusa:ragasztott papír
Terjedelem:413 oldal
Fordítók:Sillár Emőke, Szalay Eszter
Nyelv:magyar
Méret:Szélesség: 12.00 cm, Magasság: 18.00 cm
Súly:0.00 kg
Kategória: Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Szerelmes Regények

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

papírlap ikon

Megnézem a tartalomjegyzéket!

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése

A mű további kiadásai

A mű további kiadásai

A mű további kiadásai

A mű további kiadásai

Sandra Brown

szemüveg ikon, szerzőfigyelő ikon

Szerzőfigyelő

Sandra Brown további könyvei

balra tartó nyíl ikon, ugrás az előző könyvre
jobbra tartó nyíl ikon, ugrás a következő könyvre
Megtekintés ikon
Sandra Brown - Francia selyem
Francia selyem

Sandra Brown

Kiadás éve: 1994

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Sandra Brown - Francia selyem
Francia selyem

Sandra Brown

Kiadás éve: 1994

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
akár 40%
Ray, Jeanne,BOX, C.J.,Sandra Brown,Lee Child - Irigység / Késedelem nélkül / Szerelem első lépésre / Vadászidény
hűségpont ikonAkár 68 hűségpont
Irigység / Késedelem nélkül / Szerelem első lépésre / Vadászidény

Ray, Jeanne,BOX, C.J.,Sandra Brown...

Kiadás éve: 2003

ANTIKVÁR

1 020 Ft-tól

Megtekintés ikon
Sandra Brown - Virágot pedig ne küldj!
Virágot pedig ne küldj!

Sandra Brown

Kiadás éve: 1990

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Sandra Brown - Francia selyem
Francia selyem

Sandra Brown

Kiadás éve: 1994

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
akár 40%
Ray, Jeanne,BOX, C.J.,Sandra Brown,Lee Child - Irigység / Késedelem nélkül / Szerelem első lépésre / Vadászidény
hűségpont ikonAkár 68 hűségpont
Irigység / Késedelem nélkül / Szerelem első lépésre / Vadászidény

Ray, Jeanne,BOX, C.J.,Sandra Brown...

Kiadás éve: 2003

ANTIKVÁR

1 020 Ft-tól

Megtekintés ikon
Sandra Brown - Virágot pedig ne küldj!
Virágot pedig ne küldj!

Sandra Brown

Kiadás éve: 1990

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
20%
Sandra Brown - Selyemháló
hűségpont ikon 44 hűségpont
Selyemháló

Sandra Brown

Kiadás éve: 1995

ANTIKVÁR

1 100 Ft

880 Ft

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu
Honlapunkon cookie-kat (sütiket) használunk annak érdekében, hogy olyan felhasználói élményt növelő webes szolgáltatásokat nyújtsunk, amelyek ezek nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A rendben gombbal elfogadja a sütiket. Adatvédelmi szabályzat