A három testőr Afrikában

Barátaim unszolása ellenére úgy határoztam, hogy megírom ezt a regényemet. (Az életből merítve) Barátaim ugyanis arra unszoltak, hogy ne foglalkozzam olyasmivel, amihez nem értek. Azonban tévednek. Olvasottságom magasan az átlagos söpredék fölé helyez, még ha esetleg ellene szól is állításomnak. Amikor első művem elhagyta a sajtót, fenyegető levelek tömegével kerestek fel tisztelőim. Gazember, baromnak, árulónak és besúgónak neveztek. De mit várjon az ember manapság a tisztelőitől? Ők csak azt nézik, hogy orgazdákat, betörőket, és más üzletbarátainkat, írásaim kapcsán, a rendőrség kérdésekkel zaklatta, de azt elfelejtik, hogy az irodalom nagy és nemes célja éppen az orgazdák és kasszafúrók hű jellemzése magánéletük feltárása és egyéb hasonló. Tuskó Hopkins, aki alapjába véve nélkülözi azt a lelki finomságot, amelyet a "Roccambole szerelme" című remekműben csipkésnek nevez a halhatatlan író, azt mondja: "Ha még egyszer hülyeséget firkálsz rólam, akkor beverem a fejed egy karosszék lábával." Mit feleljek erre az alantas hangra? Egy embernek aki nélkülözi a lelki csipkéket? - Én is ott leszek - ezt feleltem - te nagyszájú, ronda fráter. Ebből a célzásból tisztán láthatta véleményemet. Tuskó Hopkins legény a talpán, de egyszer már rendre utasították egy teherautó-lökhárítóval, hogy az orra tömpe és vörös lett, mint az apró besavanyított paprika. Az igaz, hogy a tömzsi, rettenetes válla, és rövid karja vastag, mint a rajzfilmekben látható matrózoké, de azt hiszem, én elbánnék vele.

Mutass kevesebbet