
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 700 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Szádeczky-Kardoss Elemér könyve elején leírja az anyag- és energiaáramlások néven rendezett ankétok történetét. Ezek a tudományos összejövetelek azzal a céllal szerveződtek, hogy kialakítsák a földtudományoknak egy egységes keretű tárgyalását. Ezek az ankétok képezték a kiindulópontját a szerző által létesített - általános cikluselméletnek nevezett - gondolatláncnak. A szerző ezt a földtudományokra vonatkozó egységbe foglalási törekvését az egész világ minden jelenségére igyekszik kiterjeszteni és a folyamatokat azok ciklitása (fejlődése, tetőzése és hanyatlása) alapján csoportosítja az egymásra hatásukat feltételezve egységes rendszerbe foglalja. Eddig ez elég megszokott kutatási módszer, hiszen minden folyamat vizsgálatánál először azt kérdezzük, hogy létezik-e és ha létezik, akkor milyen visszatérési jelleg ismerhető fel a jelenségben; utána pedig, hogy milyen más jelenségekkel kapcsolatos és jelentkezik-e azokban is ugyanolyan ciklicitás. A jelenségek összefüggésének ilyen alapú vizsgálata nagyon széles határok közötti egységesítést ígér. Az egyes szaktudományok határai is elmosódnak. Ez a széleskörűség csaknem filozófiai mélységeket takar. A szerző ebben az általánosításban a természettudományok jelenségei mellett kitér az emberi tevékenységgel kapcsolatos jelenségcsoportokra is, foglalkozik a tudomány, a művészet, a társadalom és a történelem folyamataiban fellelhető ritmusokkal, és megállapítja, hogy egy-egy jelenség ciklicitása függ a rendszer méreteitől, bonyolultsági fokától és ezen keresztül bizonyos osztályokba sorolható. Ezen az alapon egy rendkívül kiterjedt összefoglaló világképet igyekszik kialakítani.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9630552698 |
|---|---|
| Kiadó: | Akadémiai Kiadó |
| Kiadás éve: | 1989 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír |
| Terjedelem: | 289 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Filozófia / Művelődéstörténet |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről