A két koldusdiák / A beszélő köntös

"Az ötlet az a tündéri kacsaláb, amelyen meséinek különös vára forog" - így írt Mikszáth egyik század eleji bírálója. Valóban. Mikszáthnak elegendő néhány népmesei motívum - mint a két árva testvér alakja meg a jó-, illetve balsorsukat jelképező fehér és fekete kutya - vagy egy érdekes históriai adalék - mint a hódoltság kori Kecskemét "beszélő köntöse" -, hogy fantáziája működésbe lendüljön, mesélőkedve tápot kapjon. A mesére szomjas olvasó pedig örömmel szegődik az írói képzelet nyomába, ügyet sem vetvén holmi anakronizmusokra, logikai bakugrásokra. Gyermek és kamaszkorunk élménye ez a két rövid regény, amelyeket ha felnőtt fejjel újra olvasunk, már nem a Veres fiúkért és Lestyák Mihályért izgulunk, hanem inkább azért: ennyi baljós "környűlállás" ellenére hogyan lesz, hogyan lehet derűs vége a történetnek? S mivel nincsenek többé - és már Mikszáth idejében sem voltak - igazságot osztó nagyságos fejedelmek, csodatévő kaftánok, szabólegényből lett, cigánylány kedvesükért hóhérral szembeszálló főbírák, szinte látni véljük, amint a mesemondó mosolyába belévegyül ama legendássá vált, bölcs fanyarság.

Mutass kevesebbet