
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
98
hűségpont
Hogy működik az alku?
Kiindulópontunk az a belátás volt, hogy amikor a városias fejlődés témája előkerül, akkor általában a nagyvárosokról, sőt fővárosokról esik szó. Márpedig az lehet, hogy mára az emberiség nagy része városokban lakik, de az biztos, hogy nem fővárosokban. A városi életmódnak igenis fontos részét képezik azoknak a városlakóknak a tapasztalatai és kialakult gyakorlatai, akik kis- és közepes városokban laknak. Ezért tűnt úgy, hogy érdemes a kérdés nyomába eredni. Ráadásul a konferencia kérdése sem pusztán az volt, hogy az urbanisztika tudománya mai állása szerint milyen választ tud adni a kor kihívásaira e szegmensben. Sokkal inkább érdekelt minket szervezőként azon életformák számbavétele, melyek a magyarországi városokra jellemzőek, beleértve az előttük álló kihívásokat, valamint a jó és rossz példákat is a kor kihívásainak megválaszolására. Szerzők: Alföldi György, Balázs Bálint, Hörcher Ferenc, Jász Borbála, Katona Csaba, Kovács Gábor, Körmendy Imre, Laczkó-Albert Elemér, Mester Béla, Szabó Julianna, Wesselényi-Garay Andor, Weninger Sándor
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789639990753 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Tempevölgy Könyvek |
| Kiadó: | Balatonfüred Városért Közalapítvány |
| Kiadás éve: | 2019 |
| Kiadás helye: | Balatonfüred |
| Nyomda: | Ook-Press Kft. |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír |
| Terjedelem: | 202 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 15.00 cm, Magasság: 22.00 cm |
| Súly: | |
| Kategória: | Művészetek / Építészet |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.