A közösségi művészet felé

Közel ötven éve már, hogy három jó barát, három fiatal festő (mint a mesék fiútestvérei) útnak indult világot próbálni: egyikük én voltam. Még alig lehettünk túl a serdülőkor homályos sejétsein - ketten Párizst választották úticélnak, magam pedig Berlint - , de abban bizonyosak voltunk, hogy mindket kihívás vár: a látás és a látvány forradalmának kihívása, az ezekből következő feladatok. Kétségek nélkül hittünk a világot átépítő feladatok szükségességében, és bíztunk abban, hogy az új építésben a termető képzeletnek és a művészi érzékenységnek fontos szerepe lehet. Ugyanakkor abban sem volt kétségünk (hogy is lehetett voln?), hogy a húszak évek Magyarországának fullasztó társadalmi körülényei kevés alkalmat adhatnak számunkra, kevés reménnyel kecsegtethetnek, hogy magunkat a kihívó feladatok vállalására előkésízthessük. A gazdasági élet pangásával, az életet mérgező társadalmi elnyomással csak a művészi lehetőségek sivársága és meddősége vetekedhetett.

Mutass kevesebbet