A láthatatlan ország

Tóth Klára a dokumentumfilmek elkötelezett kritikusaként azt állítja, hogy az idők és a rendszer változása sem tették fölöslegessé a műfajt. Sőt: az elmúlt két évtized változásai, krízisei még fokozták is jelentőségét. Azt állítja: ezek a munkák nem a jövőnek szóló "dobozpostaként" kezelendők, hanem a mindenkori közírással rokon szerepkörben a valóságot úgy akarják bemutatni, hogy javítsanak is rajta. Hogy ez így is legyen, ahhoz nyilvánosságot kell kapniuk: mind a bemutatkozás, mind a forgalmazás esélyét biztosítani kellene számukra. A profitorientált világban azonban ez nem látszik valószínűnek. Tóth Klára a Duna Televízió szerkesztőjeként több mint egy évtizede foglalkozik a dokumentumfilm és a média kapcsolatával. Több tanulmányban vizsgálta, milyen szerephez jutnak a dokumentumfilmek a médiában, különös tekintettel a közszolgálati televíziókra. Kitér arra is, hogy a világhálónak milyen szerepe lehet a dokumentumfilmek nyilvánossághoz juttatásában. A könyv hiánypótló, mert az egyetemeken, illetve főiskolákon - kb. hatvan intézményben folyik médiaoktatás s azon belül tantárgy a dokumentumfilm - semmilyen szakkönyv nem foglalkozik a témával. Az érdeklődő közönségnek is sok érdekes történettel szolgál! Csaknem ​húsz év magyar dokumentumfilmjeit gyűjtötte egybe Tóth Klára A láthatatlan ország című kötete, amelyet a 42. Magyar Filmszemlére időzítve adtak ki. Mint ahogy a szerző írja, a kötet szubjektív áttekintést nyújt: inkább publicista, mint filmkritikusi attitűddel írott cikkekről van szó. A könyv címe arra utal, hogy az országnak az a képe, amely a dokumentumfilmekben látható, nem igazán látszik a mai \"virtuális valóságot dömpingelő\" médiában. Van egy Magyarország, amelyet mutat a televízió, és van az a Magyarország, az a láthatatlan, amely a dokumentumfilmek javából ismerhető meg igazán. S bár az elmúlt negyven évben a dokumentumfilm, mint filmes szociográfia betöltött egy fontos küldetést, a rendszerváltás óta eltelt időszakban elvesztette valódi húzóerejét. Ugyan még elkészülnek a nagyszerű filmalkotások, de a közönség számára nem hozzáférhetőek: a dokumentumfilmek kilencven százalékának nincs mozi-, de még televíziós nyilvánossága sem. A szerző célja az is, hogy ez megváltozzon, s felhívja a figyelmet: a médiának ezen a téren hatalmas a felelőssége. A kötet különböző folyóiratokban 1995 és 2010 között megjelent, viszonylag rövidebb írások gyűjteménye, mely gyakorlatilag a teljes dokumentumfilm-palettát bemutatja. A téma iránt érdeklődő olvasóknak ajánlott kötet.

Mutass kevesebbet