
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
48
hűségpont
Hogy működik az alku?
A jónevű francia író pikareszk regénynek, kópéregénynek keresztelte szatírikus művét, s egy csirkefogó élettörténetének keretében szellemes, mulatságos torztükrét adja benne a francia tudományos és irodalmi életnek; egyúttal azonban magát a kópéregényt mint műfajt is parodizálja. A tudomány és technika legújabb vívmányaival, a kibernetika és elektronika gyakorlati alkalmazásával szélhámoskodó Méric karrierjének szatíráját a francia kiadó megtoldotta azzal, hogy "A világok legjobbika" címet viselő sorozatában jelentette meg. A regény főhőse, az 1935-ben született Méric Le Guern változatos kalandok során gátlástalanul tör célja felé; egyszer egy régi brosúrában olyan gépről olvas, amely néhány perc múlva kimutatja, hogy például Shakespeare 1603-as szövegében milyen hatások érvényesülnek, s milyen hibák találhatók. Ebből az ötletből indul el a fiktív gép, a literatron s vele együtt Le Guern karrierje. A literatronika, mint új tudományág, egész kutatóintézetet kap, milliókat költenek rá - a gép választási jelszavakat és bestseller regényeket gyárt. S noha a "különös véletlenek" láncolatában lelepleződik a gép és "feltalálója", hősünk mégis hamarosan talpra áll, s új találmánnyal jelentkezik a hangzatos jelszavak piacán.
Mutass kevesebbet
| Sorozatcím: | Modern Könyvtár |
|---|---|
| Kiadó: | Európa Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 1964 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Alföldi Nyomda |
| Borítótervezők: | Lexa Károly |
| Nyomtatott példányszám: | 6000 |
| Kötés típusa: | ragasztott papír, kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 206 oldal |
| Fordítók: | Kismárton András |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 10.00 cm, Magasság: 18.00 cm |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Ajánló írásához kérjük, jelentkezzen be!