A madridi követségtől Mauthausenig

Egy ​korszakot jellemezni, tükröt tartani a kortársak elé, utólag magyarázatot adni a következő nemzedéknek, ki tagadná, hogy a legnehezebb feladatok közé tartozik. Mégis megkísérelhető, de azt is kockáztatjuk, hogy felemásan sikerül a jellemzés, torzít a tükör, sommás lesz az indoklás. Ez a naplótöredék, amelyet az olvasó most a kezébe vesz, a magyar nép huszadik századi történetének legkritikusabb éveiben íródott. Sajnos, csak töredék. Két füzet maradt meg számunkra, az 1938. november 19-től 1939. december 31-ig és az 1941. november 16-tól 1943. április 17-ig terjedő időszak feljegyzéseivel. A napló, amit egy személy az események frissességében feljegyez a maga emlékezetének, az utódok figyelmeztetésére, szubjektivitástól egyáltalán nem mentes, de kizárja az utólagos szépítések, formálások lehetőségét. A korszak önmaga krónikása, dr. Andorka Rudolf, 1939 májusáig a vezérkari főnöksége 2. (kémelhárítással is foglalkozó) osztályának vezetője, majd Horthy első madridi követe Franco mellett és végül a politikától hivatalosan „visszavonultan” élő nyugalmazott tábornoki követ. 1944. március 19-e után a mauthauseni koncentrációs tábor foglya. Nem érdektelen szemtanú és szemlélő, és bár mindaz, amiről szól; az 1938. őszi kárpátukrán akció, a hitleri Németországtól megcsömörlő, az angolszász hatalmakkal szorosabb kapcsolatot igénylő uralkodó réteg önellentmondásokkal terhes és eleve kudarcra ítélt útkeresései nem ismeretlenek történészeink, sőt, a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasótábor előtt sem, mégis számtalan új momentumot tárnak fel a naplórészletek az eseményekről úgy, hogy közben képet kapunk egy érdekes egyéniségről is.

Mutass kevesebbet