A magyar lélek formái

Lükő Gábor 1909. november 4-én született Komáromban. Ifjúkori tanulmányai során ismerkedett meg lelki tanítómesterével, Karácsony Sándorral. A későbbiekben is a két világháború közötti szellemi éra kiemelkedő tudós egyéniségeitől tanulhatott. Nevéhez fűződik az összehasonlító folklorisztika, a magyar jelképtudomány és a pentatónia kutatásának alapvetése. A finnugor és török népek művészetének, világképének, nyelvfilozófiájának tanulmányozásával, interetnikus kölcsönhatásaik felkutatásával egy sajátos keleti formanyelv és filozófia jellegzetességeit mutatta ki. A honfoglaló magyarság ősműveltségét is egy tágabb, ural-altáji kultúra részeként vizsgálta. A magyar kultúra keleti elemeinek, a népköltészeti és díszítőművészeti szimbólumoknak a továbbélését, valamint a pentaton hangrendszer sajátosságait kimutatta a paraszti kultúra 19-20. századi művészi megnyilvánulásaiban is. Az idén áprilisban elhunyt Kossuth-díjas tudós életműve a magyar társadalomtudomány és kultúrakutatás felbecsülhetetlen értéke, amely mind a mai napig csak szűk körben ismeretes, mert az elmúlt ötven évben nagyobbrészt a tudományos közélettől távol, visszavonultan alkotott, így tanulmányainak jelentős része kéziratban maradt. Több évtizeddel ezelőtt kiadott alapvető munkái mára könyvritkaságnak számítanak. A Táton Kiadó elkötelezte magát a nemzeti kulturális örökségünk feltárásában elévülhetetlen érdemeket szerző tudós életművének megjelentetésére. Az életműsorozat első kötetei 2001-ben látnak napvilágot. "Népművészet, népköltészet és népzene együtt élnek a falusi ember lelkében..." - írta Lükő Gábor az első kiadás (1942) előszavában. Úttörő magyar jelképtudományi művében a kultúra megbonthatatlan egységének szellemében mutatja be a népdalok, népköltészeti alkotások és a népi képzőművészet szimbólumainak azonosságát, s egyúttal utat is mutat értelmezésükhöz. A magyar jelképrendszer és a magyar térszemlélet jellegzetességeinek bemutatását a magyar időszemlélet és a népzene, majd a magyar népi technika, a népviselet, a népi hímzések és a magyar faragóművészet szimbolikájának ismertetése követi. A magyar néplélek különböző folklóralkotásokban tükröződő megnyilvánulásait a keleti, ural-altáji népek kulturális örökségével összefüggésben vizsgálja, összehasonlító anyagon szemléltetve a rokonságot és a kölcsönhatásokat. "Lükő esetében azonban talán másról, másfajta tudatosságról van szó. Meghökkentő ugyanis, hogy ő nemcsak fiatalkori munkáiban, hanem a tudósi életút során mindvégig következetesen ragaszkodott ehhez a szétválasztáshoz, még akkor is, amikor az időközben megjelent tudományos eredmények nyilvánvalóvá tették, hogy itt valóban leglaább két szimbolikus világkép - egy ősi "pogány" és egy európai keresztény - szerves, szétbonthatatlan keveredéséről van szó. Lükő konok ragaszkodását az őseredeti magyar jelképvilághoz egy megfellebbezhetetlen etnikai parancs magyarázza: neki hivatása és kötelessége felmutatni, rekonstruálni azt a kulturális örökséget, amely a századokon át tartó külső hatások folytán a 20. századra a teljes elhomályosulás, megsemmisülés szélére jutott..." - írja Tánczos Vilmos utószavában. Az első és a második kiadáshoz képest a kötet megújult formátummal, mutatókkal, jegyzetekkel kiegészítve jelenik meg. A művet 40 oldalas színes és fekete-fehér képmelléklet zárja.

Mutass kevesebbet