A megmaradt világ (dedikált)

Lator László. A megmaradt világ. Emlékezések. Budapest, 2011. Európa Könyvkiadó (Kinizsi Nyomda). 237 + [3] p. Dedikált példány! Lator László (Tiszasásvár, Csehszlovákia, 1927. november 19. – Ispánk, 2023. július 17.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, esszéista. Bár már az 1940-es évek második felében elkészül és megjelenésre vár egy kötete, első verseskönyve, a Sárangyal csak 1969-ben jelenik meg. Addig főleg műfordítóként van jelen a magyar irodalmi életben. Köteteket fordít Alekszandr Blok, Lermontov, Paul Celan verseiből, válogatott műfordításait Kalandok, szenvedélyek címen adják ki. Számos antológiát szerkeszt, köztük a Gyönyörök sötét kútjait a világ- és a magyar irodalom erotikus verseiből. Lator költészetét első pillantásra megkülönbözteti a kortárs magyar lírában szűkszavúsága és a kötött formákhoz való ragaszkodása. Domokos Mátyás azt írja erről a lírai hajlamról és törekvésről: „a Létezés egyetlen ősképletét akarja fölírni a halál fekete táblájára”. A hetvenes évektől a kilencvenes évekig hétfő esténként népszerű és nagy hatású műfordítási szemináriumot (valójában költői mesterkurzust) vezetett az ELTE bölcsészkarán. Tanítványai közé tartozott többek közt N. Kiss Zsuzsa, Ferencz Győző, Imre Flóra, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, Bódis Kriszta, Imreh András, Vörös István, Lackfi János, Kemény István, Kun Árpád, Kőrizs Imre, Papp Gábor Zsigmond, Payer Imre, Szabó Szilárd, Vadász Géza, Bartis Attila, Babarczy Eszter, Szlukovényi Katalin, Zsávolya Zoltán és Kappanyos András. "Nem írtam naplót, nem volt hozzá se türelmem, se tehetségem. És mert csak emlékezetemre hagyatkozhattam, ez a múltidéző könyv szeszélyes, hiányos. Ki ne tudná: mindenfélével, jóval-rosszal zsúfolt elménk torzít, átrendez, ezt a részletet homályba meríti, amazt aránytalanul erős fénybe emeli. Nem írhattam hát hagyományos önéletrajzot, történetem nem az elején kezdődik, nem is szabályosan folytatódik, rendje önkényes, akár egy-egy mondatban is többféle idő csúszik össze, az elbeszélés a féltudat ismeretlen vonzástörvényei szerint alakul, ezért a hosszú, erre-arra indázó, túlterhelt mondatok, a tagolatlan szöveg. Úgy képzelem, írásom félig-meddig esszé, szándéktalan önelemzés, ki kellene derülnie belőle, mi, mikor, miért épült bele szellemi szervezetembe. És verseimbe, mert verseim természetéről is szerettem volna szót ejteni. Honnan vettem az anyagukat, képeiket, milyen szándékok, milyen véletlenek alakítják szerkezetüket, külső-belső világukat, hol van többnyire személytelen tárgyiasságuk hátterében a mégiscsak nélkülözhetetlen személyes, a csakis-az-enyém? Ha innen nézem ezt a műfajtalan munkát, töredékes műhelytanulmánynak is mondhatom." Keménypapír-kötésben illusztrált kiadói védőborítóban, CD-melléklettel.

Mutass kevesebbet