A nílusi krokodil (dedikált)

„Az ablakból szoktam bámulni őket, minden télen újraéledő áhítattal. A kettős üvegen át, úgy tíz-tizenkét méter távolságból. Találkoztam velük a szabadban is, az erdőszéli vadrózsa finom lekvárrá érett, kifagyott bogyóit csipkedték, de ott sem engedtek magukhoz közelebb. Akármilyen óvatosan is cserkeltem, a távolság nem csökkent közöttünk. Nem rebbentek fel egyszerre, vészsikolyokkal kísérten, mint a seregélyek, vagy hangos méltatlankodással, ahogy a varjak, csak lassan húzódtak odébb, bokorról bokorra. Az volt az érzésem, nem félelemből vagy bizalmatlanságból teszik, csupán tartásuk van, finom úri modoruk: ha van elég hely a világban, minek tolakodjunk egymás életébe? Pedig nagyon szerettem volna közelebbről, mondjuk karnyújtásnyira látni őket. És nemcsak látni: tudom, ez nagy szamárság, de kívántam volna óvatosan a markomba fogni egyiküket, mutatóujjam begyével megsimogatni, felborzolni a bóbitáját, de legalább megérinteni - mit tegyünk, ha már úgy van kitalálva az ember, hogy lelki vonzódásait kívánja testi kapcsolattal megerősíteni, legalább egy lopott érintés erejéig." (Csonttollú madarak) A József Attila-díjas író prózakötete válogatás az elmúlt harminc év kötetben eddig meg nem jelent írásaiból. A szerzőre jellemzően ezek az írások is "életes novellák", így - ha közvetve is - magukon viselik megírásuk idejének főbb társadalmi eseményeit. Egységes kötetbe szerkesztve - az egyéni sorsok megörökítésén túl - a háttérben egy ív rajzolódik ki az olvasó előtt: mi történt ezzel az országgal az elmúlt harminc év alatt.

Mutass kevesebbet