
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 440 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A Szent István Társulat szép feladatainak, kötelességeinek egyike a keresztény kulturális hagyomány életben tartása. Azoknak az ideáloknak őrzése és továbbadása, amelyek erkölcsösebbé tették korunkat, s tanulságaik a mi korunkban is érvényesek. A kilencven éve született, negyedszázaddal ezelőtt elhunyt Rónay György (1913-1978) a 20. századi hazai katolikus szellemű irodalom egyik legjelentősebb alakja volt. Íróként, esszéistaként, gondolkodóként és műfordítóként is maradandót alkotott, a Vigilia főszerkesztőjeként pedig egyféle küldetést teljesített. Amikor a Szent István Társulat arra az elhatározásra jutott, hogy életművét sorozatban megjelenteti, nemcsak a jelentős író emléke ébresztésének szándékával vállalkozik erre, hanem abban a meggyőződésben is, hogy e művekkel napjaink keresztény létszemléletét is erősíti. A párduc és a gödölye közvetlenül az író halála előtt jelent meg. A diktatúra ábrázolásának hitelessége okán Rónay György a rendszerváltozás után posztumusz 1956-os emlékérmet kapott. Emellett a regényben - mint erre címe is utal - alapvető erkölcsi és magatartásbeli kérdések vetődnek föl, amelyek közül talán az elveinkhez való töretlen hűség a legfontosabb. A rég elfogyott mű új kiadásával e kérdésekkel szembesítjük az olvasót.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9633614465 |
|---|---|
| Kiadó: | Szent István Társulat |
| Kiadás éve: | 2003 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kötés típusa: | fűzött papír |
| Terjedelem: | 296 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.