A pingvinek szigete

Bár látszólag sokféle szórakozás csábít, csak egyetlen célom van. Egy nagy tervnek szentelem teljesen életemet. Megírom a pingvinek történetét. Dolgozom rajta szorgalmasan, és a gyakori, néha leküzdhetetlennek látszó nehézségek nem fognak eltántorítani. Föltúrtam a földet, hogy e nép eltemetett emlékeit fölfedezzem. Az emberek első könyvei kövek voltak. Tanulmányoztam a köveket, melyek a pingvinek primitív évkönyveinek tekinthetők. Az óceán partján feltártam egy meg nem bolygatott sírdombot szokás szerint tűkőből való fejszéket, bronz kardokat, római pénzeket találtam benne és egy húsz sou-s pénzdarabot első Lajos Fülöp francia király képével. A történelmi időkre vonatkozólag nagy segítségemre volt Johannes Talpának, a beargardeni monostor szerzetesének krónikája. Annál bővebben merítettem belőle, mert más forrást egyáltalában nem lehet találni a pingvinek korai középkori történelmére vonatkozólag. A XIII. századtól kezdve már gazdagabbak vagyunk, gazdagabbak, de nem szerencsésebbek.Történelmet írni nagyon nehéz. Sohasem tudjuk biztosan, hogyan történtek a dolgok, és a történetíró zavara növekszik, amint halmozódnak a bizonyítékok. Ha egy eseményre csak egy bizonyíték van, elfogadjuk csaknem habozás nélkül. A zavar akkor kezdődik, mikor két vagy három tanú adja elő az eseményeket, mert a tanúvallomások mindig ellentmondók és sohasem egyeztethetők össze. Kétségkívül, hogy egy bizonyítékot a másiknál előbbre helyezünk, amellett néha igen erős tudományos érvek szólnak. De sohasem elég erősek ahhoz, hogy legyőzzék szenvedélyeinket, előítéleteinket, érdekeinket, sem hogy legyőzzék azt a lelki könnyelműséget, mely minden komoly embernél közös.

Mutass kevesebbet