A pingvinek szigete

Ki ne hallotta volna Anatole France nevét? Azonban az, hogy hallottunk róla, nem jelenti azt, hogy ismerjük is. A sokoldalú művész nemcsak író és költő, de kritikus és akadémikus is. Franciaországban úgy tekintenek rá, mint a "harmadik köztársaság" egyik nagy irodalmi kritikusára, kora élő lelkiismeretére, aki mára 20. század elején mélyen elkötelezte magát szociális és politikai ügyek mellett. Eredeti nevén Jacques Anatole François Thibault Párizsban született 1844-ben, és Saint-Cyr-sur-Loire-ban hunyt el 1924-ben, 80 esztendős korában. Nem sokkal halála előtt, 1921-ben irodalmi Nobel-díjjal ismerték el munkásságát. Kevésbé ismert, de Anatole France életének magyar vonatkozása is van: az I. világháború előtti titkárnője az író és festőművész Márkus Ottilia volt, aki később több visszaemlékezést tett közzé a nagy íróról. A XIX. század egyik legnagyobbpolitikai válságát okozó Dreyfus-ügyben az addig politikát kerülő, mélyen humanista Anatole France-ban is felébredt a felelősségtudat és Émile Zola oldalára állt: aláírta az antiszemita per felülvizsgálatát követelő petíciót. A sajtóban és a népgyűléseken is kiállt Dreyfus és Zola mellett, és miután Zolától visszavonták becsületrendbeli tagságát, France is visszaadta saját tiszti fokozatát. Ez idő tájt került kapcsolatba a szocialistákkal, alapító tagja lett az Emberi Jogok Ligájának. A Dreyfus-per parafrázisáként írta egyik legfontosabb művét, A pingvinek szigete című regényét, amelyben rengeteg közvetlen utalással és maró gúnnyal állította pellengérre a francia államgépezet (kiváltképpen a hadsereg és a igazságszolgáltatás) működését.

Mutass kevesebbet