
(1 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 960 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
„A régmúlt időkbe vezetjük vissza az olvasót, az ókorba és annak legnagyobb városába, Rómába. De nem csupán ennek az antik nagyvárosnak épületeiről, terveiről, utcáiról, tehát nemcsak Róma köveiről szeretnénk beszélni, hanem a város lakóiról, az utcákon sétáló, a köztereken politizáló, a műhelyekben dolgozó rómaiakról, az eleven életről, a hétköznapok valóságáról”- mondja könyve bevezetésében a szerző. Hogy célját elérje, megkísérelte az élet százféle megnyilvánulását rendszerbe foglalni és a tárgyhoz képest könnyed formában, anekdotákkal fűszerezve elmondani. Bevezetőül a régi Róma történetét vázolja fel nagy vonásokban, majd leírja a várost, mintegy szemléltetve azt a keretet, amelyben a régi rómaiak éltek. Bemutatja Róma lakosságának társadalmi képét, a városi közigazgatást, megismerjük – többek közt – a rómaiak lakásgondjait, közellátási problémáit, a főbb kereső foglalkozásokat, szórakozásokat, sző esik azonban a mai olvasót annyira érdeklő műszaki létesítményekről, mint az utakról, vízvezetékekről és csatornákról is. Akik megszerették a latin irodalom nagyjainak felejthetetlen alkotásait, e könyv segítségével könnyen tájékozódhatnak a klasszikus művek olvasása alkalmával elkerülhetetlenül felvetődő kérdésekben."
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Gondolat Kiadó |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1967 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kiadás sorszáma: | 2 |
| Nyomda: | Athenaeum Nyomda |
| Nyomtatott példányszám: | 7400 |
| Kötés típusa: | egészvászon, kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 279 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 17.50 cm, Magasság: 24.50 cm |
| Kategória: | Történelem / Ókor / Művészetek / Általános Művészettörténet / Művelődéstörténet / Kultúrtörténet |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Nagyon szép kis könyv. Nekem elnyerte a tetszésemet, a borítása sérült volt, de ennyi belefért.