
(2 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Partner
Szép állapotban.
Állapot fotók

Ezt a könyvet külső partnertől szerezzük be Önnek, a szállítási idő hosszabb lehet, kérjük megrendeléskor ezt vegye figyelembe.
Várható szállítási idő: 4-7 nap
260
hűségpont
Hogy működik az alku?
1989-ben, az amerikai külügyminisztérium ifjú munkatársaként adta közre Francis Fukuyama „A történelem vége?” című, mindössze néhány oldalas tanulmányát, és ezzel egy csapásra világhírű lett. Cikkek ezreiben vitatkoztak vele, a világ minden valamirevaló történésze és politikatudósa kifejtette véleményét az „endizmus”-vitában. Majd Fukuyama könyvben is megírta az elméletét, s kiderült, hogy filozófiailag alaposan végiggondolt, mély elemzés alapján jutott el a következtetéshez, miszerint a liberális demokrácia „az emberiség ideológiai fejlődésének a végpontja”, „a kormányzás végső formája, s mint ilyen az egyetemes történelem vége lehet”. Azóta bármi történik a világban – terroristák rombolják le a Világkereskedelmi Központot, újabb háború tör ki valahol, valamilyen forradalom megdönt egy rendszert –, az újságírók szinte reflexből emlegetik Fukuyama óriási tévedését, aki naivan azt gondolta 1989-ben, hogy véget ért a történelem. Fukuyama legkomolyabb bírálója persze Samuel P. Huntington volt, aki szerint a jövő nem a liberális demokrácia diadalát hozza, hanem a civilizációk összecsapásait.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 963075648X |
|---|---|
| Kiadó: | Európa Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 1994 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Franklin Nyomda |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 600 oldal |
| Fordítók: | Somogyi Pál László |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 12.00 cm, Magasság: 18.00 cm |
| Súly: | 0.50 kg |
| Kategória: | Történelem / Történettudomány / Filozófia / Művelődéstörténet / Kultúrtörténet / Szociológia / Társadalomtudomány / Politika |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
A szerző rendkívűl elfogult és naív a kapitalista gazdaságrenszerrel kapcsolatban. Egy eredendő jóságra és igazságra való törekvést tulandonít a liberális gazdasági modell működtetőinek és haszonélvezőinek. Nem látja meg a neoliberális gazdasági modell káros és pusztító voltát ami 2008-ban csúcsosodott ki és bukott meg végleg. Nem ismeri fel a tőkés rendszerek antagonisztikus ellentmondásait az örökös és végtelen bővülésre épülő gazdasági modellek fenntarthatatlanságát.Az elmúlt 30 év történelme igazolta hogy meglátásai és következtetései helytelenek voltak.