
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 3 150 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Elsőként Oswald Spengler ismerte fel, hogy a kultúrák mindig az után hanyatlanak le és pusztulnak el, miután eljutottak a „magaskultúra” fejlődési stádiumába. Mint történész, hitte, hogy az „idő” rendíthetetlen „logikája” és az öregedés feltartóztathatatlan folyamata a felelős valamennyi magas kultúra bomlásáért – ideértve a miénket is. Ha azonban az összehasonlító magatartás-kutató és az orvos szemszögéből vizsgáljuk saját kultúránk hanyatlásának napjainkra jóval egyértelműbb jelenségeit, bármily szerény is mai tudásunk, nyilvánvalóan patologikus természetű zavarok egész sorát látjuk. E könyv egy korábbi vázlatában kultúránk hanyatlási jelenségeinek, „az emberi szellem betegségeinek” egyetlen, mégpedig az utolsó fejezetet szenteltem. Minden bizonnyal a mai ember rohamos megváltozásának tünete, hogy pár év múltán nekem magamnak is felül kellett vizsgálnom, vajon kellő jelentőséget tulajdonítottam-e ezeknek a kóros jelenségeknek. Ennek volt következménye, hogy ebből az egyetlen fejezetből egész kötet lett. Az önmagam elé kitűzött feladat kibővítéséhez hozzájárult az a váratlanul nagy visszhang is, amelyet egy kis írásom, A civilizált emberiség nyolc halálos bűne váltott ki, s amely Eduard Baumgarten barátom születésnapja alkalmából kiadott jubileumi kötetben jelent meg.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9639303003 |
|---|---|
| Kiadó: | Cartaphilus Kiadó |
| Kiadás éve: | 2000 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés, kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 493 oldal |
| Fordítók: | Kőrös László |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 11.50 cm, Magasság: 19.50 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Természettudomány / Pszichológia / Filozófia / Tudománytörténet |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről