A Valószínűtlenség Hegyének meghódítása

Az Olvasó Richard Dawkins három legjobb könyve közül a legutóbbit tartja a kezében. Az önző gén legendás sikerét A vak órásmester majdnem megismételte, s ilyen babérokra a jelen kötet is pályázhat. Dawkins - talán némileg meghökkentő módon - e könyvében az organizmusok evolúciós alkalmazkodásának gyöngyszemeit tárja elénk; a szokott világos, lebilincselő stílusban. Végig olyan témákat tárgyal, melyek kapcsán a darwini természetes szelekció erejét a trivialitásokon messze túlmenően bemutatja. A hódító génre rezonál az állatok építményeinek, kiváltképp a pókhálók természetrajzának és evolúciójának bemutatása. Tanúi lehetünk annak, ahogy - az idők jeleként - számítógépes algoritmusok reprodukálják nemcsak a pókháló szövésének folyamatát, hanem a szövést lehetővé tevő, öröklött magatartásforma evolúcióját is. A leglebilincselőbb azonban - talán - a szemek természetrajza: az evolúció mintegy negyven (!) módozatát munkálta ki - ahogy Dawkins mondja - a "felvilágosodásnak". S ez a szó kapóra jön: Dawkins könyve felvilágosító mű a javából. Most, amikor egyfelől a mesterséges szelekció modern válfaja: az in vitro (kémcsőben zajló) genetika korábban sohasem látott molekulákat termel, másfelől amikor nálunk is egyre-másra jelennek meg a természetes szelekción alapuló evolúciót butaságból vagy tudatos kampány részeként tagadó írások, egy ilyen munka jelentőségét nem lehet túlbecsülni. Aki ennek alapján nem érti meg a biológiai evolúció működését, az valószínűleg soha nem is fogja, viszont aki meg akarja érteni, az egyik legjobb segítőtársra talál benne. A szakemberek sem fognak azonban unatkozni: számukra Dawkins néhány korábbi, már-már dogmatikus nézetének nyílt vagy burkolt feladásával szolgál. Hogy melyek ezek? Tessék elolvasni a könyvet!

Mutass kevesebbet