
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Antikvár bolt
316
hűségpont
Hogy működik az alku?
"Kezdjük el a józan ész alapján" - Írja Schumpeter híres elmélettörténeti művében. "A tudományos közgazdaászt a többi gazdasági problémákról gondolkodó, beszélő vagy író embertől bizonyos eljárások birtoklása különbözteti meg. Ezek három területhez tartoznak: elmélet, statisztika, történelem. Ez a három alkotja együttesen azt, amit Gazdasági Elemzésnek nevezünk." Ma, amikor a közéleti viták könnyedén hivatkoznak "izmusokra", amikor tankönyveinkből elsajátított gondolati sémák gyakran minden mérlegelés nélkül "tudományos" bizonyítékként lépnek elő, félve kérdezhetünk rá forrásaikra, bizonyítékaikra, s gyakran kísérletet sem teszünk arra, hogy megvizsgáljuk, a Schumpeteri kritériumok bármelyikének próbáját kiállnák-e. Ma, amikor a "tudományos" cikkek olvasása a matematika bizonyos ágainak készségszintű ismeretét tételezi fel, amikor korszerű ökonometriai apparátus nélkül tömeges adatokkal dolgozó, azokat tárgyaló-elemző cikk bizonyos folyóiratokban meg sem jelenhet, könnyen elfelejthetjük, hogy a schumpeteri három terület mindegyikét figyelembe kell vennünk, s kényszerhelyzetben nehéz választás elé állna, aki a "tudományosság" és "józan ész" követelményeinek is szeretne megfelelni.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9639345334 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Gazdaságelméleti olvasmányok |
| Kiadó: | Aula Kiadó |
| Kiadás éve: | 2002 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Bocz Kft. |
| Borítótervezők: | Halász Géza |
| Kötés típusa: | kemény papír |
| Terjedelem: | 639 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Közgazdaságtan |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről