Alapozás I. kötet

Az alapozás, mint tudomány nem nagy múltra tekinthet vissza és az utolsó évtizedekig csupán a végrehajtás módja foglalkoztatta a szakembereket anélkül, hogy az eközben jelentkező nehézségek okaival és az altalajnak, mint anyagnak a különböző alapozási körülmények között észlelt viselkedésével komolyan foglalkoztak volna. Az első kérdés, amely az alapozással foglalkozó mérnököt érdekelte, az ú. n. "teherbíró talajréteg" fekvésének és mélységének helyzete volt. Nagyobb hídszerkezeteknél már a múlt század végén bevezették a talajkutató próbafúrásokat, amelyek azonban kizárólag csak addig terjedtek, amíg a gyakorlat szerint megbízhatónak nem bizonyult talajréteget fel nem tárták. Amint ezt megtalálták, a fúrást legtöbbször nem is folytatták, még a réteg vastagságára sem igen voltak kíváncsiak. A közbenső rétegek tulajdonságait pedig éppen figyelmen kívül hagyták és a talaj minőségét tisztán tapasztalati szemlélet alapján döntötték el, ami pedig nemcsak azért volt bizonytalan, mivel teljesen az egyén gyakorlatán alapult, hanem azért is, mert a fúrólyukból a talajminták a kezdetleges fúrási technika miatt összekeverve és átázva vagy kiszáradva, nem természetes víztartalommal és fekvésből kerültek ki. De nem is volt célja az akkori talajkutatásnak a vizsgált talajrétegek teherbírásának tudományos és pontos megállapítására, hanem csupán az előrelátható alapozási mélység és az ehhez képest választandó alapozási mód megválasztásához bizonyos alapvető támpontok megszerzése.

Mutass kevesebbet